Az egyik szentmise után történt. Az egyik nagyobb ministráns ezt mondta a kisebbnek: nem jól csengettél a misén. Megmutassam, hogyan kell? Nekem csak ne mutass semmit – jött a válasz – , nem te vagy a tanító nénim! Így felnőtt szemmel látjuk, hogy a kis ministráns megalázónak tartotta volna, hogy egy másik szintén gyerek oktassa őt ki. Pedig semmi rosszat nem akart, csupán segíteni.
Valóban „nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában.” S valljuk be, hogy mi felnőttek is sokszor visszaesünk ebbe a gyerekkortól bennünk maradt büszkeségbe: Te beszélsz?! Anyád lehetnék. Mit tudod te?! Te csak ne oktass ki, jó?!
Sokszor talán meg sem hallgatjuk, amit a másik mond, mert ő éppen „rosszabb”, fiatalabb, tapasztalatlanabb… mindig van elég okunk, hogy meg se hallgassuk.
Szent Pál apostol is tudta ezt, ezért erre kér, biztat minket: „Becsüljétek meg azokat, akik intenek benneteket az Úrban (…) Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg.”/1Tessz 5/
Talán a ma este folyamán is kapunk családtagjainktól, ismerőseinktől egy-egy tanácsot, javaslatot, vagy netán kritikát. Ne utasítsuk el azonnal. Vizsgáljuk meg, s ha jó, ha javunkra, Isten dicsőségére szolgál, tartsuk, valósítsuk meg.
