Újra a mennyek országáról /Lk 13,18-21/

Mikor olvastam a mai evangéliumot, feltűnt, hogy Jézus újra a mennyek országáról beszél. De nem csupán Egyházunk olvastatja fel ilyen gyakran Jézus a mennyek országáról szóló szavait, hanem tényleg maga Jézus is sokat beszélt róla.

Sokat beszélt róla, különböző eseményekhez, dolgokhoz hasonlítja, hogy gyakran eszünkbe legyen, és minél jobban megértsük. Hisz ez minden reményünk oka: a földi bajok, gondok, szenvedések, a gonosszal vívott harcok után örök élet vár ránk.

Ha gyakran halljuk, gyakran gondolkodjunk el rajta, hogy hitünk és reményünk gyakorta új erőre kapjon.

Édesanyák imádkoznak gyermekeikért

A múlt héten egy hívektől jövő kezdeményezésre imacsoportok alakultak egyházközségünkben. Hogy miről is van szó, egyik blogolvasónk írta a következőket (köszönet érte):

Egy kis beszámoló a csoportok megalakulásáról.

 "Örüljünk,hogy anyák lehetünk!"

Kedves blogolvasók!

Örömömre szolgál, hogy egyházközségünkben is megalakultak az édesanyák kis csoportjai, akik gyermekeikért, unokáikért imádkoznak. Ezen csoportok úgy jöttek létre, hogy eljöttek hozzánk Nagykürtösről az egyik csoport tagjai és rövid előadást tartottak nekünk - Édesanyák imái címmel. Megtetszett. Úgy döntöttünk, hogy mi is alakítunk községünkben ilyen csoportokat. Az összejövetelek hetente 1 alkalommal vannak.

Szükséges eszközök: kis asztal, kereszt, gyertya, Biblia és egy kis kosár.

Az alábbi pontok szerint zajlanak az összejövetelek, melyek egy kis könyvben vannak leírva:

1. Imádság a Szentlélek hívására, hogy vezesse összejöveteleinket

2. Imádság a védelemért

3. Imádság a megbocsátásért

4. Imádság az egységért (kérjük az Istent, hogy legyünk egyek szívben és értelemben...)

5. Istent dicsőítő énekek

6. Imádság a többi csoporttal való egységért

7. Szentírásolvasás (valamelyik édesanya felolvas egy részletet a Szentírásból, majd az ezt követő rövid csendben,elmélkedünk róla)

8. Hálaadás az anyaságért (köszönetet mondunk Istennek az anyaság ajándékáért)

9. Imádság a nevek betételekor a kosárba (a kereszt elé, ami a kis asztalon van elhelyezve, odatesszük a kosarat, melybe gyermekeink nevét rakjuk kis papírokra írva - ezzel gyermekeinket Isten gondviselésébe ajánljuk).

Úgy az összejöveteleken, mint az életben is örüljünk, tudatosak legyünk, kérjük az Istent és köszönjünk meg neki mindent!

"Örüljünk, hogy anyák lehetünk!"

"Tudatosítsuk felelősségünket!"

"Kérjük Istent, hogy védelmezzen!"

"Kérjük Istent, hogy vezessen!"

"Kérjünk szelídséget és a szeretetteljes közeledést!"

"Köszönjük, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, hogy ideiglenes védelmezői vagyunk gyermekeink lelkének!"

"Tudatosítsuk, hogy Jézus sokkal jobban szereti gyermekeinket, mint jómagunk! De csak akkor lép közbe, ha kérjük Őt, hogy segítsen. Ezért kívánja, hogy gyermekeink nevében közbenjárjunk."

"Ha imádkozunk gyermekeinkért, gondoljunk arra, hogy mi a célja Jézusnak velük! Kérnünk kell, hogy megértsük az Ő terveit velük és azt, hogy ne a mi akaratunk teljesüljön!"

Az összejöveteleken bizalmas dolgokat is megoszthatunk egymással, de biztosnak kell lennünk abban, hogy minden titokban marad.

Egy rövid imával zárnám beszámolómat:

"Uram, add a Te szemed,

hogy Téged lássalak gyermekeimben,

add a Te szíved,hogy őket szeressem

és a Te szelídségedet,

hogy segítsek nekik növekedésükben!

Add a Te bölcsességedet,

hogy helyesen vezessem őket

és a Te erődet arra a pillanatra,amikor hagynom kell

őket,hogy járják a maguk útjait! Ámen."

Legyenek mindig előttünk Szent Ágoston szavai:

"TEDD MEG, AMI TŐLED TELIK, A TÖBBIT BÍZD ISTENRE!"

Az első hó

"Áldjátok az Urat jég és hóesés, 

dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké." 

/Dán 3,70/

Melyik van többször? /Lk 13,10-17/

„Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett...“

Vajon Jézus az evangéliumokban hallott szavaira szégyenünkben elpirulni, vagy inkább örvendezni szoktunk? Ha tesszük, még ha nehézségek árán is azt a jót, amire Jézus tanít, az ő szavait hallván mindig örvendezésnek kellene eltöltenie. Ha azonban a saját elképzelésünk szerint rendezzük dolgainkat, a szégyenpír minket sem kerül el.

Vajon velünk melyik fordul elő többször? A statisztika sokszor feltárja az igazi helyzetet...

Miserend és hirdetések - évközi 30. vasárnap

Vak gondolat

Egy kis rímes elmélkedés a vasárnapi evangéliumhoz, és az ahhoz kapcsolódó prédikációhoz:

Kinek nincs kép,

Bár hang lehet számtalan,

Hallja a szót, képben van,

De mégis, mégis világtalan.

Hallak, ó, Úr, cseng bennem szavad,

S míg szemem beteg, még vár a virradat.

Hallak, ó Úr, de nincs rád időm,

Túl-túl sok a teendő,

Húz a palást, s nincs oly erőm,

Mely végleg porba dobná őt.

Az ezeregy csatorna,

Melynek java szemét…

Vagy hálózatra csatlakozva…

Időm kevés, s nem jut Feléd.

Ezek mind, a doboz, s a gép

Lopják az időt –

Csalják az emberészt.

Csalfa barát, festett nő,

Végzetes kötelék ők,

Nyíltan szólok, s nem túlzok,

Ha azt mondom: halálveszély.

Messiás, Dávid fia, ki Istentől jöttél,

Nézz rám, s könyörülj, add meg szemem fényét!

Mutass jelet, s add értenem – palástom fabatkát ér,

Ha lelkemben nincs más, csak végtelen, világtalan éj.

Évközi idő harmincadik vasárnapja

Ahhoz, hogy jobban megértsük az eseményeket a mai evangéliumból, hogy felismerjük benne a mélyebb, s komolyabb összefüggéseket, újra kell képzelnünk azokat, újra kell, hogy a szemünk elé vetítsük a történéseket.

Képzeljük el: Jerikó városa mellett az út szélén ül egy vak koldus, kinek egyetlen vagyona s biztonsága a köntöse. A szentíró még a nevét sem említi, csak annyit, hogy egy bizonyos Timeusnak volt a fia – ezt jelenti a „bar” – fiú szó, tehát Bar-Timeus – Timeusnak a fia.  De mihelyt ez a vak koldus meghallotta, hogy Jézus megy arra, kiáltozni kezdett, majd mikor Jézus hívta őt, eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. S ennyi talán elég is nekünk egyelőre. Nézzünk meg egy talán lényegtelennek tűnő apróságot: Eldobta köntösét. Eldobta azt a köntösét, amely egyetlen vagyonát tette ki. Azt a köntösét, melyben benne volt mindene. Eldobta, s elfutott onnét. Nem akármi ez, kedves testvéreim! Egy vak, ha valamit elhagy, otthagy, vagy elveszít, s erről a helyről elmegy, egyedül azt biztos, hogy nem találja meg. S a tömeg, mely körülötte állt, láttuk – hallottuk, nem volt épp segítőkész, ha még a kiabálását is el akarta fojtani, s mikor valamit kért, csak csendre intette őt.

Már maga ez a pillanat, tett is bizonyítja végtelen hitét – hogy már nem vakként, s reménytelenül fogja keresni köntösét. Tudta ő jól – pontosabban hitte ő végtelenül, hogy már nem vakként kell majd köntösét keresnie. Eldobta, mert akadályozta a Jézushoz jutásban, mert újra és újra rálépett hosszú bojtjaira.

Krisztusban szeretett testvéreim! Ez a vak – Bartimeus, egy óriási példakép lehet számunkra. Mert otthagyta mindenét, csak hogy Jézushoz mehessen. Otthagyta azt a mindenét, ami valóban nem volt sok. Egy darab ruha, de neki ez volt mindene. Úgy, mint az ismert özvegyasszony, akinek a 2 fillér volt a mindene, s ezt is odaadta.

S mi is, Bartimeushoz hasonlóan halljuk, hogy Jézus a közelben van, halljuk naponta, hetente szavát, hogy itt megy el mellettünk. De mi is akadályokba ütközünk, melyek korlátoznak, melyek talán visszahúznak minket, mint egy nehéz köntös. Lehet ez bármi – ami akadályoz, hogy eljussak Jézushoz – hogy eljussak a templomba, hogy időt szánjak Istenre, az imádságra – nem csak vasárnap, hogy tiszta, erkölcsös életet éljek minden nap. Lehet ez a TV, az internet – ami elveszi időmet, a pénztárca, az anyagiasság – ami eltéríti figyelmemet, vagy rossz barát, baráti kör, vagy erkölcstelen kapcsolat – ami elveszi tisztaságomat. Kedves testvéreim, ezek a dolgok mind a hitünkről tesznek tanúságot, vagy épp a hitünk ellen. Hisz tudjuk, a hit tettek nélkül halott, hogy egyszerűen nincs hit, ha nincsenek belőle fakadó tettek.

A Niagara kötéltáncosa megkérdezte a turistáktól: „Hiszik-e, hogy át tudok menni?” – Általános kétkedés. Erre átsétált. Második kérdés: „Hiszik-e hogy talicskát is át tudok tolni?” – Néhány kéz a magasba emelkedett. Áttolta, majd visszahozta. Végül: „Aki hiszi, hogy egy embert is át tudok tolni, tegye fel a kezét”. Mindenki feltartotta. „Tessék beülni!” Néma csönd. Így vagyunk mi is Krisztussal. Hisszük, de nem követjük. Nem mozdulunk. Nem bírjuk, vagy talán sokszor nem akarjuk elhárítani az akadályokat. Nem dobjuk el a köntöst, azt a szinte semmi mindenünket, pedig Isten sokkal többet kínál ezek helyett. A vak koldusnak a köntöshöz látást ad, a köntöshöz új, összehasonlíthatatlanul szebb életet kínál – s ad.

Krisztusban szeretett testvéreim! Ezen a mai napon Isten azt kéri tőlünk, tegyünk valamit érte – s egyben magunkért. Talán 10 perc ima 10 perc TV vagy internet helyett. Talán egy kis adakozás egy újabb luxuscikk helyett. Talán egy családi beszélgetés a züllött baráti kör helyett. S talán egy új élet, a megkopott, rongyos köntös helyett.

Az igazi békesség /Lk12,49-53/

„Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. (...) szembekerül az apa a fiával, (...) anya a lányával, (...) anyós a menyével...“

Bizonyára nem először hallunk Jézustól olyat, ami nem esik jól, s ami szerintünk nem nagyon passzol. Végülis az Istennek nem békét kellene adnia? Nem békét kellene hoznia az Isten fiának?

Minden bizonnyal – lelki békét. De nem a megalkuvás „békéjét“. Nem lehet a „békesség kedvéért“ beleegyezni a bűnbe, nem lehet a „békesség kedvéért“ tolerálni, megtűrni a bűnt.

Nézzük meg a saját élethelyzetünket. Vajon nincs valami olyan bűn az életemben, a családomban, melyet már megszoktam, melyet már megtűrök – úgymond a „békesség kedvéért”? Pilinszky János találóan írta: „Gyűlölni a bűnt és szeretni a bűnöst: ezzel lehetne definiálni az evangéliumi szeretet gyakorlatát…” A bűnt mindig gyűlölnünk, a bűnöst pedig mindig szeretnünk kell. A bűnt úgy gyűlölhetjük, ha nem vagyunk hajlandóak részt venni benne, és elítéljük, valahányszor találkozunk vele. A bűnt gyűlölni kell, nem pedig megmagyarázni vagy könnyedén venni – még ha ez sokszor ellentétet is szül.

Legyünk Jézus szava szerinti erényes keresztények, akik erélyes kézzel bánnak minden bűnnel.

Asszonyunk, Szűz Mária...

Itt van az ősz, itt van újra...

"Fontoljátok meg..." /Lk 12,39-48/

„Jézus így szólt: fontoljátok meg...“

Nagyon sok mindent mond nekünk Jézus, sokszorosan többet, mint amit egy hallással fel tudunk fogni. Egyházunk kisebb részekben olvastatja fel az evangéliumokat, ugyanis egyszerre nem tudnánk felfogni, nem tudnánk megérteni. De még ezek a kis részek is, amelyeket egy-egy szentmise alkalmával felolvasunk, olyan sok mondanivalót, Isteni bölcsességet s annak mélységét foglalják magukba, hogy nem elég egyszer meghallgatni, hanem Urunk szavai szerint újra és újra át kell gondolni, meg kell fontolni.

Úgy figyeljünk minden nap e szent szavakra, hogy bennünk maradjanak, s otthonainkban is vissza-vissza tudjunk térni hozzájuk. Hogy megértve meg tudjuk vallósítani azokat a mindennapi életünkben is.

A tanú - Boldog II. János Pál

Mai szentünk, Boldog II. János Pál szájából származnak a  következő szavak: „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is.”

Többször megadatott nekem az a kegyelem, hogy láthattam, s egyszer még meg is érinthettem őt – még élete folyamán. Az összes ilyen találkozáskor hatalmas és véghetetlenül buzgó, szinte őrjöngő tömeg vette őt körül. Mindenki látni, hallani, érinteni akarta őt. S nem csak azért, mert ő volt az Egyház feje, mert ő volt a legfőbb tanító. Hanem azért, mert (ahogy imádkoztuk a könyörgésben) lelkünk javát szolgálta szavával és példájával. Nem csak szavával, de egész életével Istent adta nekünk. Mert tanú volt. Az egy, igaz és élő Isten hús-vér tanúja. Mindenki érezte mellette: Vele van az Isten, aki végtelenül szeret minket. Ezt pedig nem csak úgy mondom, hogy mástól hallottam. Saját magam tapasztaltam!

Ma őt kérjük, Boldog II. János Pált: Segíts, hogy mi is igazi tanúi lehessünk Istenünk szeretetének.

Beszámoló a Remény Népfőiskola második napjáról

Egyházközösségünk és blogolvasóink egy tagja, testvérünk Krisztusban részt vett a Remény Népfőiskola második napján. Az ott hallottakról írta  a következő beszámolót:

"Ezen a hétvégén volt a Népfőiskola második napja, melyen négy előadást hallhattunk. Első két előadás a Liturgika volt, melyeket Gyuszi atyánk adott elő. A másik két előadás az Egyháztörténelemről szólt Mgr. Hlédik László lelkiatyával. Mindkét előadás kiváló volt.

Egy kis ízelítő a Liturgika előadásokból:

A liturgika a liturgiával foglalkozó tudomány. A liturgia görög eredetű szó, ami a közösségért végzett szolgálatot jelenti és nem a közösségnek végzettet (ez fontos lesz a továbbiakban). A liturgia Isten dicsőítése a földön. Nem a múltban történt események emlékezete,hanem Krisztus Húsvéti titkának élő megjelenítése.

A liturgia fő céljai:

1. Isten dicsőítése

2. az emberek megszentelése

A liturgiába tartozik:

- a szentmise (Nem az emberek műve, hanem Krisztusé. A pap a szentmisén Krisztus személyében áldozza fel magát)

- a szent zsolozsma

- a szentségek kiszolgáltatása

A paraliturgiához tartozik:

- a temetés, körmenetek, keresztút, rózsafüzér

A liturgiáról megtanultuk, hogy:

- középpontja az Isten

- az egyház tevékenységének a csúcsa

- az imádság legjobb iskolája (Az imádságban igyekezzünk azt átélni, amit Istentől kaptunk.) "Úgy álljunk az imádsághoz, hogy az elménk megegyezzen            szavunkkal."

- megtanít az értelem és az érzelem egyensúlyára (Ne csak az a mondás legyen igaz ránk, hogy: "Ami szívemen,az a számon", hanem fordítva is, "Ami a számon, az a szívemben"!)

- benne Krisztust ismerhetjük meg és fedezhetjük fel

- Krisztus és az Egyház találkozása

- benne Istenre irányítjuk tekintetünket

A liturgiában használt héber kifejezések és jelentéseik:

Ámen -  igen, úgy legyen

Alleluja - (hallelu-Jahve) Dicsérjétek az Istent!

Hozsanna -(hosiann) Adj üdvöt!

 

"A LITURGIÁBAN MINDENNEK VAN ÉRTELME - NEM CSINÁLJUK CSAK ÚGY."

A szentmisén testünkkel és lelkünkkel is imádkozhatunk.

Pl.

- ülés (figyelünk, hogy jobban be tudjuk fogadni a hallottakat)

- meghajlás (mély tisztelet)

- fejhajtás

- térdhajtás (imádat)

- letérdelés (Isten előtti alázat)

- leborulás (teljes kiszolgáltatottság, legmélyebb hódolat)

- vonulás (tiszteletteljesnek kell lennie, mert az Úr színe elé vonulunk)

- csend = szent csend (nem csak üres várakozás, ez alatt megvizsgáljuk lelkiismeretünket, egyéni kéréseinket megfogalmazzuk és elgondolkodunk Isten igéjén)

A liturgiában használt jelek és jelentéseik:

- keresztvetés (megvalljuk, Krisztushoz való tartozásunkat és a Szentháromság titkát)

- kis keresztek (az evangélium irányítja gondolatainkat, szavainkat, tetteinket)

- összetett kéz (összeszedettség)

- mellverés (kifejezzük bűnösségünket)

- kézrátétel (isteni kegyelem közvetítése)

- kézfogás (összetartozás)

A liturgiában használt jelképek és jelentéseik:

- víz (életerő)

- tűz (Isten jelenlétét mutatja)

- gyertya (megváltottság fénye - Krisztus úgy világít, hogy közben magát teljesen elemészti.)

- olaj (isteni áldás, mely felkészít a keresztény élet küzdelmeire) "a rossz keze csússzon le a jelöltről"

- krizma (papszenteléskor használják)

- betegek olaja (testi és lelki gyógyulás Isten akaratából)

- tömjén (tisztelet jele Isten felé)

- só (tisztító hatása van a gonosz lélektől)

- hamu (bűnbánat jele)

Hálát adok Istennek, hogy ott lehettem ezen a második napon is. Aki úgy érzi, hogy ott lenne a helye,menjen el! Megéri."

Köszönjük szépen!

Évközi idő huszonkilencedik vasárnapja

Képzeljük el: Évekig együtt élünk egy emberrel, aki nagy bizalmasunk, akivel mindenről beszélhettünk, mindenről, amitől félünk, amit várunk, amire vágyunk… és aztán, egyszer kiderül, hogy ez az ember egyáltalán nem ért meg, sőt, sosem értett meg, és esze ágában sincs, hogy közös utat járjon velünk… ez bizony keserű és megrendítő.

Jézus megtapasztalta ezt tanítványaival, és sajnos egyre többször tapasztalja ezt velünk is. És mégis – pedig ezt már alig lehet érteni –,  mégis változatlanul szeret bennünket. S ez a mi hatalmas szerencsénk. Nagyobb szerencse ez, mint ha megnyernénk a főnyereményt a lottón. Hogy Jézus Krisztus nem szűnik meg minket szeretni akkor sem, ha esetleg valami olyat kérünk tőle, ami egyértelműen rámutat: Nem értettük meg egyetlen szavát sem. Ezt tette a mai evangéliumban Jakab és János, s úgy gondolom, nem hazudok, ha azt mondom, sokszor mi is hasonlót kérünk Istentől.

De a mai szentmise fő könyörgése, melyet a szentmise elején imádkozunk, segíthet nekünk felfedezni, mit is kell kérnünk Istentől ahhoz, hogy helyesen kérjünk, hogy kifejezzük: valóban értjük őt, az ő szándékait, gondolatait. Nem tár elénk hosszú litániát ezzel kapcsolatban, nem fogalmaz meg minden kérést, amit esetleg „szabad”, s kell kérnünk. A liturgia soha nem bőbeszédűséggel akarja megnyerni Isten tetszését, ezért a liturgikus imádság mindig relatíve rövid. E könyörgés egyetlen mondatában is benne van szinte minden, ami szükséges. Így imádkozzuk: „Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szeretettel szolgáljunk neked!” Készséges akarattal, és őszinte szeretettel. S talán éppen ez a két dolog, lehet a kulcs a „jó gyümölcshöz” – eredményes kéréseinkhez.

Készséges akarat. Ha az életben valamit nagyon akarunk, akkor képesek vagyunk azért nem kis áldozatot hozni. Nincs ez másként a lelki életben sem! Ha (örökké) boldogok akarunk lenni, tudjuk, Isten parancsai szerint kell élnünk. De ez sokszor nehéz, sokszor lemondásba, áldozatba kerül. De ha van készséges akaratunk, akkor képesek vagyunk bármiről lemondani, képesek vagyunk meghozni bármilyen nagy áldozatot. Készek-, készségesek vagyunk bármire.

Őszinte szeretettel szolgálni. Őszintének lenni sem mindig könnyű. Főleg nem olyan emberekhez, akik elől van valami titkolni valónk, vagy ha van valami olyan dolog az életünkben, amiért szégyenkezünk. De ha Istenhez őszinték vagyunk – tehát megvalljuk minden bűnünket, s nem titkolunk el semmit, tiszta lelkiismerettel állhatunk előtte.

Ez a kettő: a készséges akarat és az őszinte szeretet minden bizonnyal segít nekünk jobban megismerni Istent, s az ő tervét velünk. A Zebedeus fiúk kérték Jézustól, hogy az ő jobbján és balján lehessenek a mennyben. De vajon akartak-e ugyanúgy Jézus jobbján és balján lenni akkor, mikor a kereszten függött?

Ezen a mai napon legyen szemünk előtt, hogy Jézussal akarunk tartani, mellette kell lennünk nem csak a mennyei dicsőségben, hanem a keresztfán is a szenvedésben. S ha nem is tudjuk, mit is kell kérnünk tőle az imádságban, bízzuk mindig Istenre, hogy teljesítse-e kérésünket, vagy sem. Mert ő az, aki tudja, mire van szükségünk, s mire nincs. Gyakran, talán napközben többször is juttassuk eszünkbe, és juttassuk nyelvünkre a mai liturgia zsoltárának szavait: Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk. Ismételgessük gyakran, hogy valóban felfogjuk: ha Istenbe vetjük bizalmunkat, nem fogunk csalódni benne. S tanuljuk meg: a liturgiában nem egyedül az jelenti az őszinte imádságot, ha kimondjuk azt, ami bennünk van (ami a szívemen, az a számon), hanem a fordítottja is igaz, fordítva is történhet: az Istentől kapott imádságot mondja a szájunk, s ahhoz formálódik a szívünk.

Miserend és hirdetések - évközi 29. vasárnap

Szívesen - Antióchiai Szent Ignác

Antióchiai Szent Ignácot apostoli atyának is nevezzük, ugyanis még ismerte az apostolokat, és ő volt "az apostolok utáni kor egyik kiemelkedő személyisége".

A Krisztus utáni második század legelején szenvedett vértanúhalált – így az elsők között volt, akik nem akartak menekülni a szenvedés, a halál elől, hanem Krisztusért szívesen vállaltak minden kínt. Nem muszájból, nem kötelességből, hanem szívesen – szívből. Ezeket írta kicsivel vértanúhalála előtt: „Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak. Esedezzetek Krisztushoz értem, hogy e vadállatok révén áldozattá legyek Isten számára.”

Érdemes lenne ma kicsit magunkba nézni: vajon mi milyen lelki szinten vagyunk Antióchiai Szent Ignáchoz képest, hogy ha még a sokkal kisebb szenvedéseket sem tudjuk türelemmel, szívből viselni? Sokszor mondjuk: „Mit csinálhatunk? Muszáj elfogadni a betegséget, nem tehetünk semmit…” Ne muszájból, de szívesen fogadjuk. Ehhez kérjük ma vértanúnk, vértanúink közbenjárását: hogy a mindennapi szenvedést ne muszájból, de szívből viseljük.

Csoda helyett jel /Lk 11,29-32/

Csodaváró tömeg volt a mai evangéliumban Jézus körül. De Jézus így felelt: „Nem kaptok más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt... úgy lesz az Emberfia is jel...“

Csodát vártak, de a jeleket nem vették észre. S talán mi is életünkben sokszor apróbb jeleket kapunk az Istentől, amelyek egyre s másra figyelmeztetnek minket. De mi gyakran valami nagy csodára várunk.

Vegyük észre az idők, a történések, a „véletlenek” jeleit. Isten szüntelenül mutatja a jó utat, a bajból a kiutat. Legyen lelkünk érzékeny ne csak a bántásokra, a sértésekre, hanem az isteni jelekre is. Sokat mondanak!

Miserend és hirdetések - évközi 28. vasárnap

A hétvégi misszió tervezett programja

JTO!

Missziós hétvége Ipolyvarbón - 2012. október 12-13-14.

1. Nap (péntek)

·        17:25 – rózsafüzér a templomban

·        18:00 – szentmise (három tanúságtétel)

·        Vacsora a családoknál

2. Nap (szombat)

·        korai reggeli a családoknál

·        6:45 – rózsafüzér a templomban

·        7:30 – szentmise /három tanúságtétel/, utána reggeli ima

·        9:00 -13:00 – misszió
(Nagykér – 12 ember, Petőpuszta – 4ember)

·        13:00 – ebéd (családoknál)

·        15:00 – focimeccs (Kovácsi)

·        17:30 – zuhanyzás (családoknál)

·        19:00 – közös program (a helyi fiatalokkal) a plébánián, vagy az iskola tornatermében – mindenképpen bent

·        21:00 – esti ima a templomban

3. Nap (vasárnap)

·        Reggeli a családoknál

·        Szentmisék:

o   8:30 – Kovácsi /három tanúságtétel/

o   9:45 – Nagykér /három tanúságtétel/

o   11:00 – Ipolyvarbó /három tanúságtétel/

·        12:30 – ebéd

·        14:00 – indulás hazafelé

De ne feledjük: 
"Homo proponit, Deus disponit."
"Ember tervez, Isten végez."

A hit éve - esztergomi megnyitó

Tegnap, 2012. október 11-én nyitotta meg XVI. Bendek pápánk a hit évét, s ez alkalomból Esztergomban is egy nyitó-ünnepségre került sor, melyen több felvidéki lelkiatyával szintén részt vettem - erről készítettem néhány képet s egy rövid beszámolót.

Gyönyörű reggel volt, melyből csak nagyon keveset ad vissza ez a kép:

A szent zsolozsma imádkozásával kezdtük az összejövetelt az esztergomi Szent Adalbert Központban:

Ez után  következtek Dr. Gaál Endre atya bevezető, köszöntő szavai:

Dr. Erdő Péter bíboros atya videó üzenetét tekintettük és hallgattuk meg, aki Rómából szólt hozzánk:

A "nyékiatya" - Parák József

Ezután egy "kerekasztal beszélgetés" követett Dr. Török Csaba moderálásval.

Székely János püspökatya is buzdító szavakkal szólt hozzánk. 

Az Úrangyala elimádkozása után megtekintettük a római szinódusi, pápai szentmisét - szentatyánk celebrálásban.

Mahulányi József atya, ipolysági esperes-plébános

Tóth Péter atya, ipolysági káplán

ismerős: volt lelkiatyánk, Bencsík Tibor atya

 Ezt újabb kerekasztal beszélgetés, majd ebéd követte.

Az eseményen elhangzottakról később, bővebben írok majd.

Köszönet Mahulányi József atyának az út megszervezéséért.

Ma délutántól újra missziósaink lesznek

Szeretettel várunk újra titeket!

Egri búcsú - frissülve

Beszámolóval bővült az 

Egri Fájdalmas Anya búcsún jártunk 

bejegyzés, amely ide kattintva olvasható.

Köszönet a beszámolóért.

Amit nem veszítünk el soha /Lk 10,38-42/

Talán mindannyian sokszor érezzük úgy, hogy Jézus egy-egy elhangzott szava, mondata éppen nekünk szól. S Urunk mai szavai is – úgy gondolom – névre szólóan nekünk intéződnek: „...te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít...“

 S valóban mennyi mindenre van gondunk: munkára, családra, ételre, jólétre, békére... „...pedig csak egy a szükséges“. Amit az ember „...nem veszít el soha.“

Mindig lelki életünk, lelkünk tisztasága legyen az első. Mindig. S minden többire csak ez után legyen gondunk.

Magyarok Nagyasszonya

Bizonyára sokszor hallottuk már, hogy mi is az alapja e mai ünnepünknek – Szent István felajánlotta országát a Nagyasszonynak, a Nagy úrnőnek. Így, ezért tekinti a magyar nép Máriát sajátjának, saját, különleges Pátrónájának.

De térjünk ki egy kicsit szent elődünkre, nagy királyunkra, Szent Istvánra. Nem akármilyen próbatételt állt ki, hisz egyetlen fiát, s a királyság egyetlen örökösét – Szent Imrét – még életében elveszítette. De az isteni Gondviselés előre tudta, s elég erősnek tartotta Istvánt ahhoz, hogy ez az esemény is ne letörje, vagy megtörje, hanem épp ellenkezőleg: megerősítse, s a lehető legjobbat tudja „kihozni” belőle. Ha nem lett volna olyan erős hite, talán szembefordult volna Istennel e nagy tragédia miatt. Hisz hányan érveltek így egy-egy tragédia folytán: „Isten elhagyott, hát akkor én is elhagyom őt”. Nem ez történt. Szent István király tudta, hogy ezzel a tragédiával is Istennek szándéka van.

És felfedezte Szent István király ezt az isteni szándékot, mi pedig ennek köszönhetjük, hogy Mária országa lettünk, ennek köszönhetjük, hogy Szűz Mária a magyarok Kegyes Királynéja lett. Hogy Szűz Mária lett a mi Boldogasszonyunk s Anyánk. Hogy Szűz Mária lett a Magyar nemzetnek Védőasszonya, hogy ő lett hazánk reménye. A Szűzanyának, Szent Istvánnak, s az isteni Gondviselésnek köszönhetjük mai ünnepünket is.

Ez a mai ünnep is buzdítani akar. Gyönyörű példát állít elénk. Hogy a mai próbatétel idején is mind hozzá forduljunk. Szent István hitének gyümölcsét, hogy mi is keresztények lehettünk, ma is élvezzük. Még nem tudjuk, de talán éppen a mi próbatételt kiállt hitünknek köszönhetően gyermekeink, a következő nemzedék is élvezni fogja gyümölcsét.

Az isteni Gondviseléstől irányítva nagyban Szent István király hitén múlott, hogy keresztények vagyunk mi is, az ő utódai. Hogy gyermekeink, utódaink is azok lesznek-e, talán nagyban a mi hitünkön múlik.

Az egri Fájdalmas Anya búcsún jártunk

Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén zarándoklaton voltunk Eger városában, ott készült a következő néhány kép, s erről a búcsúról írt beszámolót (köszönet!) egyik blogolvasónk és plébániaközösségünk tagja:

"Szeptember 15-én, szombat reggel 6:45-kor lelkiatyánkkal együtt újból a templomunkban kezdtük zarándoklatunkat - ezúttal Egerbe. Imával kértük az Istent, hogy segítse utunkat. Utazás közben elmondtuk a fájdalmas rózsafüzért, énekeltünk, majd kb. két és fél óra múlva megérkeztünk célunkhoz. Első utunk a Fájdalmas Anya templomba vezetett, ahol mindjárt elkezdődött a szentmise "gyermekeinkért és unokáinkért". A szentmise után elvégeztük beköszöntő imáinkat a Szűzanyához. Ezt követve mindenkinek szabad időtöltése volt. Mindenki oda mehetett, ahová szeretett volna. Voltak,akik ott maradtak a templomban, mások városnézésre indultak és olyanok is voltak, akik meglátogatták a fürdőt. Az egyik ismerősömmel a városnézést választottuk. Elsétáltunk a Dobó térre, ahol megnéztük a Szent Antal  templomot, majd ezt követve egy kis gyaloglás után az Egri Bazilikát is, melynek bejárata felett ez a felirat található: VENITE ADOREMUS DOMINUM (Jöjjetek, imádjuk az Urat). Sétánkat  egy kis kávézgatással és nasival folytattuk az egyik cukrászdában. Ez után (bár egy kicsit eltévedve) visszataláltunk a Fájdalmas Anya templomba. Ott 14:00-tól Mária keresztútját végeztük a Szervita nővérekkel. Nagyon megható volt, szívhez szóló. 15:00-tól kezdődött a betegek és öregek szentmiséje, amelyen, aki kérte, annak kiszolgáltatták a betegek kenetét. 18:00-tól volt a búcsú előesti szentmise, amit gyertyás körmenet  követett, és amelyen ministránsaink is részt vettek. A szentmise után kegyelmekkel gazdagon indultunk haza. Megérkezésünkkor még egy rövid záróimát végeztünk templomunkban. Hálát adtunk Istennek a kapott kegyelmekért."