Évközi idő 13. vasárnapja - pásztorlevél

Szlovákia püspökeinek pásztorlevele

Szent Cirill és Metód Évének megnyitása alkalmából

Drága testvéreink!

Az Evangéliumban gyakran szó esik Isten érintésének hatalmáról. A vérfolyásos asszony és a haldokló kislány történetében is olvashatunk róla. Ez a két személy két aktivitást tár elénk. Mindkettő feltétele Isten érintése életadó hatásának. A Jézus ruhájának szegélyét megérintő asszony a hívő ember részéről szükséges tettnek a fontosságára mutat rá: minden nehézséget leküzdve érinti meg Jézust úgy, hogy hisz a hatalmában. Jairus leányának a feltámasztása pedig azt mutatja, hogy – még ha jómagunk halottaknak is tűnünk, és nem tudunk kezdeményezni – az Úr Jézus mindig elénk siet, és a kezünket megfogva így szól hozzánk: kelj fel, térj magadhoz, ébredj fel, és végre kezdjél el élni. Mi is olyanok lehetünk tehát, mint a kislány, aki "azonnal fölkelt és járkálni kezdett" (Mk 5,42).

        Istennek ilyek életre keltő érintéséről bizonyára sok keresztény tehetne személyes tanúságot. De nem csak az egyes keresztények tehetnék meg ezt, hanem nagyobb keresztény közösségek is, amelyek Isten életre keltő kezdeményezéseivel sajátos tapasztalattal rendelkeznek. Hiszen a világ számos nemzete büszkélkedik történelmének azon pillanatával, amikor Isten megérintette őt, és Krisztus evangéliuma elkezdte alakítani a jövőjét. Megtapasztalták azt az erőt, amely Jézusból ered, és meghallották a szavát: „Mondom neked, kelj fel!”

Ezért már mi is ebben az évben megkezdjük az előkészületet annak az eseménynek a megünneplésére, amely 1150 évvel ezelőtt megváltoztatta a hazánk területén élő nép történelmét. A Nagymorva Birodalom uralkodója, Rasztiszláv, ugyanis 862-ben a következő üzenettel fordult III. Mihály bizánci császárhoz: „Népünknek, amely a pogányságból megtért és a keresztény törvényeket tartja, nincsenek olyan tanítói, akik saját nyelvünkön tanítanák nekünk a keresztény hitet, hogy lássák és utánozzák azt a többi országok is. Küldj hát nekünk, uralkodó, egy püspököt és egy ilyen tanítót; hiszen tőletek mindig jó törvény származik minden országnak.” (Konstantin élete, XIV. fejezet).

A kért „tanítók“ Isten indítékainak közvetítőiként a lélek konkrét hősei voltak, akik szavukkal és tanúságtételükkel átadták az őket  követő nemzedékeknek is a természetfeletti Istenbe vetett hitet. Egy olyan teremtő Istenbe vetett hitet, aki minden emberi közösségnek benső egységet, lelki programot, mindennapos irányvonalat és végső célt adományoz. Az, hogy ezek a hősök és szentek tartósan a nemzetek emlékezetében élnek azt igazolja, hogy ez az érintés sokkal több volt, mint csak egy egyszeri múltbeli esemény. Ez az Isten érintése, amely napjainkban is tart és naponta éltet minket.

Őseink életében a hithirdetők a kegyelem fontos közvetítői. Nekik köszönhetően őseink számára az éltető Ige érthető nyelven hangzott el. Így a Szentírás szent szövege a hit elmélyítésének újabb és mélyebb indítékává válhatott. Egy olyan indítékká, amely a szív mélyéig elhat, megérinti és alakítja az ember lelkiismeretét és öntudatát. Az első hazai papok képzése arra ösztönözte az ősöket, hogy ők is megérintsék Krisztust és elfogadják a belőle áradó erőt. A Szentírásnak az anyanyelvükre történő fordítása pedig ismét lehetővé tette azt az isteni érintést, amely talpra állít, gyógyít és új életet kínál.

Ma – itt és most – újra szükségünk van erre az új életre. Meg kell újítani lelki életünket, mert az könnyen ellaposodik. Meg kell újítanunk az erkölcsi és a családi életet annak ellenére is, hogy gyakran kétségbe vonják azokat az alapértékeket, amelyek az emberi méltóságnak az alapjai. Egyszóval nagy szükség van az evangéliumra és annak érthető hirdetésére. „Halljad az Istentől kapott igét, mely táplálja a lelket, az igét, mely megerősíti az értelmet és szívet, az igét, mely felkészít téged arra, hogy megismerd az Istent” (Proglas 15-20).

Szent Cirill és Metód ebben az összefüggésben is aktuálisak napjainkban. Ezért az előttünk álló Hit Évében példaképül állítjuk őket magunk elé. Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ez év őszére összehívta a püspöki szinódust, amely az „új evangelizációval” fog foglalkozni. A Szentatya óhaja – amint azt kijelentette – hogy a Hit Éve „új impulzus legyen az egész Egyház számára, hogy kivezesse az embereket a pusztából, amelybe gyakran tévednek, és elvezesse őket az új életbe, a Krisztussal való barátságra”. A tesszalonikai testvérek fényes példaképei az új evangelizációnak, akik elkísérnek a pusztából az életre. Mély hitük, személyes áldozatkészségük, műveltségük és kommunikációs készségük, a Róma püspökéhez való hűséggel ötvözve útmutató a mai modern ember számára is, aki részt kíván venni Isten országának építésében már itt a földön. Ez a Krisztussal – a Királlyal – való találkozás a mai evangélium szellemében valósul meg: az ember rátalált az Istenre, mert az Isten már előbb kereste az embert.

Halála előtt, amikor Szent Metód Szent Gorazdot jelölte ki utódául, ezekkel a szavakkal mutatott rá: „Ez hazátok szabad embere, fölöttébb jártas a latin könyvekben, igazhitű.” (Metód élete, 17). Ma, jelképesen, mi is odaállunk ehhez a halálos ágyhoz, hogy nekünk is feltegye a kérdést: valóban hazátok szabad emberei vagytok, hogy szabadok legyetek Isten örök igazságainak hirdetésére Jézus Krisztus akarata szerint? Jól ismeritek a szent könyveket, beleértve Krisztus evangéliumát? Valóban hithűek vagytok, Krisztusba és Máriába ágyazódva, az igazi krisztusi Egyházban, amely az Eucharisztiából él? Úgy érintitek-e Krisztust, hogy hittel várjátok tőle a belőle áradó erőt? Hálásak vagytok-e Istennek ajándékaiért és jótéteményiért? Szent Cirill és Metód iránti hálánk igazi jele az lenne, ha elsajátítanánk azt a legnagyobb ajándékot, amit nagy áldozatok árán hagytak ránk. Ezt szolgálhatják a különböző kulturális, vallási, társadalmi is szakrendezvények. Kapcsolódjunk be az ilyen rendezvények előkészítésébe és megvalósításába, érdeklődéssel vegyünk rajtuk részt. Erre különösképpen a családokat, a gyermekeket és az ifjúságot buzdítjuk.

         

Isten segítségét a Mindenhatótól abban a szentmisében fogjuk kérni, amelyre július 5-én, Szent Cirill és Metód ünnepén kerül sor. Az aznapi evangéliumban Jézus biztosít bennünket arról, hogy hitéletünkben nem maradunk egyedül. Megígérte ugyanis: „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20). Az a jubileumi ünnepségsorozat, amelyet most Nyitrán megkezdünk, nem csak egy formális megemlékezés lesz. Alkalom nyílik majd megismerkedni keresztény, nemzeti és kulturális történelmünkkel, a gyökereinkkel, amelyekből őseink több generációja merített. Imádkozzunk ezért Szentjeinkhez, hogy a Szentháromság egy Istennél eszközöljenek ki számunkra hitet, reményt és szeretetet, valamint lelki erőt, hogy úgy tudjunk eleget tenni emberi és keresztény küldetésünknek, amint azt ők tették a saját korukban.

Kedves Testvérek! Az Úr Jézus követésének útján – a Szűzanya, valamint Szent Cirill és Metód közbenjárására – segítsen benneteket áldásunk is: az Atya + a Fiú + és a Szentlélek nevében.

Püspökeitek

(Kérjük felolvasni 2012. július 1-jén)

A fönséges Szent László

„Egy írástudó alattomos szándékkal megkérdezte...“

Első látásra a mai törvénytudó jót akart, ugyanis kérdezte az Istent, hogy valamire válaszoljon neki, hogy segítsen az isteni parancsokat jobban megérteni. Azonban nagyon fontos felfigyelni arra, hogy milyen szándékkal kérdezte őt. Azt mondja a szentíró: „alattomos szándékkal” kérdezett. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen szándékkal cselekszik valaki. Igaz, a szándékot sokszor kívülről nem látni, mégis döntő szerepet játszik abban, hogy egy tett erkölcsileg jó-, vagy éppen rossz. Tehát hogy jócselekedetként „íródik fel” az Istennél, avagy épp ellenkezőleg. Nem elég valami jó dolgot akarni, ahhoz jó eszközöket felhasználni, hanem a szándéknak is jónak, nemesnek kell lennie.

A két lábon járó ember létezésétől fogva automatikusan kettéosztja a teret: lent, alul vannak az alantas, az alattomos dolgok, fönt pedig a fenséges dolgok. A mennybe is felment az Isten, a pokolra pedig alá szállt. Gyönyörűen kifejezi tehát a mai törvénytudó „alattomos szándéka” azt, hogy egyáltalán nem jó cselekedetről volt szó.

Szent László, mai szentünk azért került a fenséges Isten színe látására, fel a mennybe, mert tetteit mindig jó szándék vezérelte. Ő nem csak egyházilag, hanem politikailag is tovább szervezte az országot. Ezért ma külön imádkozzunk arra a szándékra, hogy napjaink politikusainak tettei is valóban erkölcsileg jó cselekedetek legyenek, melyeket mindig jó szándékkal, a jó cél érdekében, s minden népnek jót akarva vigyék véghez.

Újra MISSZIÓ EGYHÁZKÖZSÉGÜNKBEN!

2012. július 1. - 7. a Regnum Christi Mozgalom és a Krisztus Légiója Kongregáció "Reményünk Krisztus" mottóval missziót szervez plébániaközségünkben, melyre nagy szeretettel várunk mindenkit!

Ipolyvarbó, Nagykér, Kiskér és Kovácsi községekben fognak zajlani az események, melyek fő szervezői és résztvevői a budapesti "regnumos" közösségből való fiatalok Michael Duffy L.C. (Mike atya) és Bartha Péter L.C. (Péter testvér) vezetésével.

A sokrétű, gazdag, és tartalmas programokra mindenkit nagy szeretettel várlak én is, s persze a szervezők is.

Remélhetőleg mindannyian emlékszünk a tavalyi misszióra, mely szintén községünkben zajlott. 

Missziónk nem titkolt célja plébániaközösségünk lelki fellendülése, Istenhez közelebb kerülése.

Ezt igyekszünk majd megvalósítani munkánkkal, segítségünkkel, imáinkkal, a beszélgetéseken és sport eseményeken, valamint a családlátogatásokon keresztül.

Kérlek mindannyiotokat, fogadjátok be őket (szállást adva, vagy csak egy-egy látogatás alkalmával), nyissátok meg szíveteket. Nem kapni, hanem adni akarnak nektek - mindenekelőtt szeretet - a legkülönbözőbb formában.

S már most, négy nappal a misszió kezdete előtt imádkozzunk értük, saját magunkért, hogy egymást segítve, bátorítva, támogatva közelebb és közelebb kerüljünk Istenünkhöz.


A program körülbelül a következő lesz (a züld színű eseményekre mindenkit várunk):

„reményünk Krisztus”

·         Vasárnap – érkezés 16:00 

o    19:00 focimeccs

o    21:00 tábortűz – sütögetés

·         Hétfő

o   7:15 – reggeli /családoknál/ 

o   8:00 – reggeli ima /templom/

o   9:00 – 11:00 munka – családoknál, plébániai kerítés festése

o    11:15 – rózsafüzér /templom/

o    12:00 – ebéd /a házaknál/

o    14:00 – 17:00 – angol óra, játékok + segítség – munka /iskola/

o    18:00 – szentmise + gyóntatás/fél óra/ /templom – Mike a., Gyuszi a./

o    19:00 – foci /pálya/

o    21:00 – játék, tábortűz /plébánia udvar/

·         Kedd – ugyanaz + felnőtt foci 15+; + tanúságtétel a pályán

·         Szerda

o   7:15 – reggeli /családoknál/

o   8:00 – reggeli ima /templom/

o   9:00 – 18:00 – misszió

o   18:00 – szentmise+gyóntatás /templom – Kovácsi – Mike atya/; Varbó - Gyuszi atya

o   19:00 – foci /Kovácsi – pálya/

o   21:00 – tábortűz /Kovácsi/

·         Csütörtök

o   7:15 – reggeli /családoknál/

o   8:00 – szentmise /templom/

o   9:00 – 12:00 – munka /Varbó – faluban, plébánián/

o   12:00 – ebéd /családoknál/

o   14:00 – 20:00 – strand, fürdés – gyerekek is Varbóról /Alsósztregova/

o   21:00 – vacsora /családoknál/

·         Péntek

o   7:15 – reggeli /családoknál/

o   8:00 – reggeli ima /templom/

o   9:00 – 11:00 – munka /faluban, plébánián/

o   12:00 – ebéd a családoknál

o  13:00 – 15:00 – angol óra /iskola/, ministráns óra /Mike atya, Péter testvér – templom/

o   15:00 – 18:00 – akadályverseny, sport /iskola udvar/

o  15:00 – Isteni irgalmasság rózsafüzére, előadás, szentségimádás, keresztút az időseknek, betegeknek + gyóntatás /Mike atya/ - mindenkit elhoznak

o   18:00 – szentmise /Nagykér – Mike atya, Varbó – Gyuszi atya/

o   19:30 – foci /Nagykér/

o   21:00 – tábortűz /Nagykér/

·        
A pénteki program pontosítva - kattints ide
Szombat

o   ?

Az egyetlen remény /Mt 7,1-5/

Elgondolkoztunk már valaha azon, mi lesz, ha halálunk után Isten ítélőszéke elé kerülünk? Ott fogunk állni számtalan bűnünkkel, hibánkkal a bűntelen és hibátlan, tökéletes Isten előtt. Ha ezen az ember komolyan elgondolkodik, nincs, aki ne rettegne. Reménytelen, hogy kiérdemeljük az örök boldogságot.

De mégis, van egy reményünk: „… amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” Ez lehet a menedékünk. Megmenekülhetünk. Nem, mert megérdemeljük, hanem Isten jóságából. Ha mi azt a kicsit megbocsátjuk a másiknak, ő azt a sokat eltörli lelkünkről. Ha mi bosszú helyett egy kis szeretet adunk egymásnak, ő bosszú helyett az örök szeretetet, a véget nem érő boldogságot adja.

Miserend és hirdetések - Évközi idő 12. vasárnapja

Keresztelő Szent János születése

Ma az évközi idő egyik vasárnapja helyett Keresztelő Szent János születésének ünnepét üljük. Olyan nagy ünnep ez, hogy még a vasárnap előtt is elsőbbséget élvez, ugyanis Jézus Krisztus jelentette ki Keresztelő Szent Jánosról: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál. /Lk 7,28/ S ugyanúgy nincs is más a szentek között, akinek születése napját ünnepélyesen megülnénk, mint mai szentünkét – írja Szent Ágoston.

Azért ünnepelteti meg ezt a napot Egyházunk mindenek fölött, hogy tudatosítsuk, milyen nagy szerepet játszott Keresztelő Szent János Isten megváltó művében. Hogy tudatosítsuk, Keresztelő Szent János az emberiség egyik legnagyobb alakja volt. A legnagyobb a próféták közül, hisz akiről prófétált, saját szemeivel láthatta, ahogyan szól egyik himnusza: „Próféták gyakran a jövőbe látva / zengtek a Szentről, aki eljövendő. Ám te ujjaddal mutatod meg őt: az / isteni Bárányt.”

S hogy ki volt Keresztelő Szent János családja, kik voltak a szülei, hogyan adtak neki nevet – mindezt jól tudjuk, s az imént is újra hallottuk az evangéliumban. Zakariás – Erzsébet – a gyermek János. Ők voltak a főszereplők. De figyeljünk most egy kicsit a mellékszereplőkre, akiket talán észre sem vettünk a történetben. Figyeljünk a szomszédokra, ismerősökre. Meghallják, hogy gyermek született. Örülnek, sőt, örvendeznek! Eljönnek, s együtt vannak Zakariással és Erzsébettel. Semmi irigység, semmi rosszindulat, sőt segítőkészség, empátia, együttérzés, együtt örülés, szívbevésés! Mikor lesznek a mi szomszédaink ilyenek?! / Seidl Ambrus/. Úgy gondoljuk, talán soha. Tisztelet a kivételnek.

De vajon a szomszédok „tehettek róla”, hogy tudtak ennyire együtt örülni, ennyire önzetlenül szeretni? Biztos, hogy Erzsébet és Zakariás tehetett róla, hogy csakis szeretik őket. Ők tudták ilyenné tenni a szomszédaikat, ismerőseiket… Nem voltak ők sem bűntelenek, hibátlanok, hisz tudjuk, hogy pl. Zakariás nem hitt még az Isten angyalának sem, mikor elmondta neki, fia születik… De mégis – hibáik ellenére, jókká, szeretőkké tudták tenni szomszédaikat, ismerőseiket.

Hogy mi is ilyen jó szomszédok, jó ismerősök, jó rokonok tudjunk lenni, nekünk kell elkezdeni az önzetlen szeretetet, az együtt örülést, a látogatást… hogy példaadó életünkkel bizonyítsuk: keresztények vagyunk. Ez az igazi, hithű, valós kereszténység: szeretetben élni Istennel, s egymással. Az első keresztényeket úgy különböztették meg a pogányoktól, hogy látták rajtuk, mennyire szeretik egymást. Tanuljunk elődeinktől, szent eleinktől – ma különösképpen Keresztelő Szent Jánostól, s az ő családjától.

Gonzága Szent Alajos

Mai szentünk, Gonzága Szent Alajos mindössze 23 évet élt, egy 19. századi pestis járvány ölte meg. Egy fiatalember, aki méltán szolgálhat példaképül nem csak a fiatalok számára.

Életrajzában az őt ismerők leírtak egy nagyon fontos dolgot. Gonzága Szent Alajos saját magával mindig szigorú, kemény volt. Másokkal szemben azonban mindig elnéző és nagylelkű. Vajon bennünk ez nem fordítva van? Nem másokkal szemben vagyunk szigorúak, s magunkkal pedig elnézőek?

Kövessük példáját, hogy mi is szentek lehessünk.

Már nem szemet szemért /Mt 5,38-42/

A szemet szemért, fogat fogért törvény kétezer éve már nem érvényes – mindenekelőtt nálunk, keresztényeknél. S mégis, olyan sokszor e szerint élünk. Tudjuk, hogy nem kellene a rosszat visszaadni, sőt, hogy jóval kellene viszonoznunk. S mégis...tudjuk, mit teszünk.

         De nem vagyunk reménytelen helyzetben. Kis lépésekkel kezdjük. S a kicsi tettekből kis szokások lesznek, melyek Isten segítségével majd erénnyé növik ki magukat. Isten kér rá, hogy a rosszat jóval viszonozzuk. S ha ő kér, ő erőt is ad hozzá.

(templom)kerti krikett

Tegnap délután újra egy kis kerti-krikett mérkőzést szerveztünk templomunk udvarán - ministránsainkkal. 

Ezt a szuper akciót mutatja be röviden ez a néhány kép

Unokaöcsém, Misi is (jól) játszott

először ilyen kis kapukon kellet átütni a falabdát...

Taktikázva a másik csapat játékszerét is fel (ki) lehetett használni a saját siker érdekében

a pálya

és a végső cél, kapu

A nagy csapat :)

Patrik

Jancsika

Flóresz

Bálint

Gergő

Jeni

Nagyon jó volt a hangulat, hálánkkal Istennek tartozunk. Köszönjük :)

Évközi idő 11. vasárnapja

„Az Isten országa… olyan, mint a mustármag…” Valószínűleg nem először halljuk Urunktól ezt a hasonlatot, mellyel oly gyönyörűen szemlélteti Isten országának növekedését. Remélhetőleg már sokat is elmélkedtünk ezeken a szavakon. Ezért most egy másik tényre, mégpedig egy körülményre irányítsuk figyelmünket.

Ha egy-egy szentírási részt jobban, komolyabban meg szeretnénk érteni, sokat segíthet, ha megfigyeljük az események körülményeit. A mai evangélium szavai Szent Márk evangélista „tudósítása” alapján a Genezáreti tó partján hangzottak el, mikor Jézus a tömeget hasonlatokkal tanította. Az emberek szerették-, és ahogy arról szintén a Szentírás tanúskodik, általában értették is a példabeszédeket: „Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk”. A mai evangélium szavai tehát első ízben egy nagy tömeghez szóltak. Így ezek a szavak – gondolhatjuk – jobbára általánosak. S mi is mindannyian, mikor elmegyünk vasárnap a szentmisére – mondhatjuk – , egy tömeg tagjaként veszünk részt rajta, egy tömeg tagjaként hallgatjuk a szentírási részeket, egy tömeg tagjaként éneklünk… Igaz, a szentmisén arról a „tömegről” van szó, amelyet „Krisztus szeretete gyűjtött egybe”. Az emberek azonban (de mit az emberek? Mi magunk is!) jobban szeretik, ha nem általánosan, hanem személyesen foglalkoznak velük (velünk). Jézus idejében annak ellenére, hogy egy népsokaság hallgatta a tanítást, sokan megértették, hogy egy-egy példabeszéd éppen rájuk vonatkozik. Hasonlóan van ez ma is. Mikor a szentmisén hallgatjuk az Isten szavát, halljuk, hogy ez nekünk szól. Megszólít, megragad, vagy egyenesen szíven üt egy-egy mondat, vagy csupán egyetlen szó. A Szentlélek nem ismer határt sem tömegben, sem más körülményben. Azonban… Most nézzünk meg egy másik fontos körülményt. „Mikor azonban (Jézus) egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.” Szükségük volt a tanítványoknak arra, hogy külön-külön foglalkozzon velük az Isten, hogy külön-külön szóljon hozzájuk, hogy külön-külön beszélgethessenek vele. Egy másik helyen erre bizonyítékot is kapunk, mikor ők maguk kérik az Urat: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Szükségük volt a személyes együttlétre, hogy jobban megértsék, hogy kapcsolatuk egyre mélyebb lehessen, hogy az Istent, s az ő logikáját, nevelését egyre jobban megérthessék.

Ma sincs ez másképp. Nekünk is ugyanúgy szükségünk van a Jézussal való személyes együttlétre. Nem elég csupán a szentmisén részt venni az ige liturgiájában. Az ott elhangzottakhoz gyakran vissza kell térnünk. Otthon, imádság közben beszéljük meg Urunkkal az elhangzottakat – kérjük, magyarázza el még egyszer, hogy jobban megértsük, vésse azokat szívünkbe, hogy még jobban vágyódjunk utána. Amint az apostolok egy-egy „tömeg-tanítás” után kérték Jézust, úgy mi is minden szentmise után „a rejtekben” (ott, ahol csak Isten és én vagyok) beszélgessünk vele. Legyen az imánk valóban az, amit még a hittanórán tanultunk: „beszélgetés az Istennel”. Ne csak „Miatyánk, Üdvözlégy” legyen a reggeli, vagy az esti imánk, hanem kérdezzük-, s hallgassuk is őt. Ő ad világosságot lelki szemeinknek, hogy ne a sötétségben, a tudatlanságban, hanem az igazság fényében járjunk. Hogy értsük Jézus szavait, melyekkel a „tömegben” szól hozzánk. Szent Ágoston szavaival is ezt kérjük: „Istenem, én magam számára nem vagyok világosság. Szem talán igen, de nem világosság. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a világosság? (…) Csak akkor van bennem a fény, ha te megadod.”

Hogy ránk is igaz legyen: „Mikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik”

Miserend és hirdetések - Évközi idő 11. vasárnapja

Lépni /Mt 5,20-26/

Mivel ma is, hétköznap itt vagyunk ezen a szentmisén, az remélhetőleg annyit jelent, komolyan vesszük a hitünket, a vallásunkat, s többet is akarunk tenni a vasárnapi kötelező szentmise látogatásnál. S ha többet akarunk tenni, Istenünk valóban többet is kínál. A mai evangélium szavait nem hallották azok, akik otthon maradtak, hozzánk azonban nagyon komolyan szólnak.

„Amikor fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat.“ Nekünk kell azoknak lennünk, akik – mégha nem is mi vagyunk a hibásak – megpróbálunk kibékülni azzal, akinek „panasza van ellenünk“. Ne mondjuk, mi nem csináltunk semmit, nem mi haragszunk rá... Nekünk kell lépni. Nem várhatunk csak a másikra – hisz maga az Istenember szólít föl erre.

Ha többet akarunk, Isten is többet kínál. Ő szeretetére tanít, mely meg tud alázkodni, s amely nem a másikra vár, hanem elsőként lép – mutatja szeretetét.

A "segítő szent" - Páduai Szent Antal

Páduai Szent Antal sokaknak, mint „a segítő szent” ismeretes. Sokan kérik segítségét, mikor egy-egy elveszett dolgot keresnek – s többször bebizonyosodott, hogy valóban segít megtalálni azt, ami elveszett. Lehet, mi is fordultunk már hozzá hasonló kéréssel…

De sose feledjük ilyen helyzetekben sem, hogy égi oltalmazóink mindenekelőtt a bűntől akarnak megvédeni. Ők már minden tudás birtokában vannak, s  jól tudják, ha a földi javakat, a földi értékeket megszerezzük, megtaláljuk, azok nem mindig válnak hasznunkra. Ezért már Szent Antal közbenjárását se annyira a hanyagságunk korrigálására, hanem a gonosz lélek hatásának csökkentésére kérjük.

Közösen - Szent Barnabás apostol

A mai napon Szent Barnabásra emlékezünk, aki ugyan nem tartozott a tizenkét apostol közé, de egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal Egyház életében, vagy ahogyan XVI. Benedek pápánk fogalmaz, ő is „a keresztény kezdetek egyik főszereplője“ volt. Ezért kapta a megtiszteltető apostol nevet.

Szent Pállal, a nemzetek apostolával működött együtt az ő missziós útjain. Gyönyörű képet fest az ő együttműködésük az egyház kezdetéről: A legnagyobbak, a 12 apostol és Szent Pál nem akarnak mindent egyedül csinálni mondván, „ehhez én értek a legjobban“, hanem számos különböző társsal működnek együtt (XVI. Benedek).

Mi sok dologban talán így gondolkozunk: „ezt inkább én csinálom, mert ehhez én értek a legjobban, ezt én tudom...“ Szent Pál és Szent Barnabás ma arra adnak példát, hogy ha nyitottak vagyunk egymás iránt az együttműködésre, ebből az önzetlen együttműködésből csodálatos dolgok születhetnek. Lehet, mi talán jobban csinálnánk, de higgyük el, Isten azon a másikon keresztül is tud annyit tenni, mint rajtam keresztül. Gondoljuk át újra Szent Pál szavait: „Mind Jézus szolgái vagyunk, mindenki a maga módján, mert a növekedést Isten adja”.

Miserend és hirdetések - Évközi idő 10. vasárnapja

Évközi idő 10. vasárnapja

A mai evangéliumból, ha figyelmesen hallgattuk, biztos a szemünkbe tűnt, hogy Jézus szinte elutasította édesanyját és rokonait, akik látni szerették volna őt. Talán furcsálljuk ezt az merev, érzéketlen magatartást. Azonban az első benyomással ellentétben, Jézus nem utasítja el édesanyját és rokonait. Nézzük csak meg a másik oldalról. S ez a gyönyörű ebben, hogy ha más szemszögből nézzük, láthatjuk, Jézus nem őket, az édesanyját, rokonait kisebbíti, alacsonyítja le, hanem inkább minket emel fel. Minket emel fel egy olyan bensőséges szintre, amely erősebb még a vér kötelékénél is. Ez az isteni szeretet szépsége: mélyen bensőséges és végtelenül magasztos kapcsolatra hív minket Isten.

Valóban hív. Mindannyiunkat. Jobb esetben talán el is indulunk Jézus felé, de hasonlóan, mint rokonai, akadályba ütközhetünk. Van úgy, hogy a legtisztább szándék vezérel minket, és mégsem egyszerű vagy könnyű elérnünk Krisztust. Őszintén szeretnénk jól imádkozni, jobban istenes lenni, igazibb hívő, keresztény, de mégsem sikerül. Ugyanis sok akadállyal kell megküzdenünk ezen az istenhez vezető az úton.  A sátán a bűn által el akar választani minket Istentől, nem akarja, hogy bármilyen kapcsolatunk is legyen Istennel. A világ is törekszik minket olyan távol tartani Istentől, amennyire csak lehetséges. Ezer és ezer szórakozási lehetőséget kínál – TV, rádió, internet – amik mind eltéríthetnek minket az imádságtól, az elmélkedéstől és a megtéréstől. Pl. esténként már mennek a meccsek a foci EB-ről. Jó szórakozás, főleg, ha a kedvencünk nyer, de… úgy kell megoldani, hogy az esti imát még lehetőleg a foci előtt elvégezzem, nehogy már utána a fáradtságra hivatkozva elmaradjon…

A lustaság és hanyagság még a legjobbakat is elkaphatja. 

Ezért ma se maradjunk tétlenek. Tegyünk konkrét lépéseket: Például: alapos lelkiismeretvizsgálatot végzek az este folyamán és felkészülök egy igazi, őszinte szentgyónásra. A félidőben kikapcsolom a TV-t, s imádkozok kicsit. Így tudjuk eltávolítani az akadályokat, és így nyílik meg az út Jézushoz. Próbáljuk ki, nem fogjuk megbánni.

Papszentelés

Püspökatyáink 

ezekben a napokban szentelnek 

új papokat.

Közülük számunkra is ismerős 

Pintér Miroszlav diakónus, 

aki már a mi egyházközségünkben 

is járt és hirdette Isten igéjét.

Imádkozzunk értük, 

különösen a magyar újmisés papokért!

Diakónusszentelés

Örömmel tudatom, 

hogy ma délután a 16:00-kor 

kezdődő szentmise keretében 

a besztercebányai plébániatemplomban

diakónussá szentelik többek között 

az ipolybalogi 

Gyurász Pál 

kispapot, 

aki Jó pásztor vasárnapján 

ellátogatott egyházközségünkbe, 

és szavaival, példájával 

buzdított minket. 

Imádkozzunk érte!

Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

Áldjad ember e nagy Jódat - Úrnapja

Úrnapja – Krisztus Szent Testének és Krisztus Szent Vérének az emlékezete, ünnepe van ma – jól tudjuk mindannyian. Remélhetőleg ebben a szentmisében is járulni fogunk a szentáldozáshoz, magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget. De vajon tudjuk, mit visz véghez bennünk ez a szentség? Egyszerűbben kérdezve: miért imádjuk, és miért vesszük magunkhoz? Gyakran áldozunk, de mire jó ez?

Az egyik szentségi énekünk szinte tökéletesen kifejezi, milyen hatásai, milyen gyümölcsei vannak az Oltáriszentségnek – ha azt imádjuk, és magunkhoz vesszük. Az említett verses népének így tanít: „Itt az Isten gazdagsága, Bűnös lelkek nagy váltsága, Minden jónak nagy bősége édes Jézus, Gyarló szívek erőssége áldott Jézus.“

Az Oltáriszentség az Isten gazdagsága – ugyanis ha magunkhoz vesszük, akkor Istenünk az ő végtelen szeretetében részesít minket.

Az Oltáriszentség a bűnös lelkek nagy váltsága, ugyanis az Oltáriszentség Jézus keresztáldozatát is megjeleníti egyben, azt, amivel megváltott minket, hogy halálunk után elnyerhessük a mennyet – így ez mint egyfajta váltságdíj is bűneinkért.

Az Oltáriszentség minden jónak nagy bősége – ami valóban jó, örök jó számunkra, azt mind megkapjuk ebben a szentségben: megtanít az örökkévalókra figyelni, megtanít elszakadni a világ vonzalmaitól… bőségesen ad minden jót, amire igazán szükségünk van.

Az Oltáriszentség a gyarló szívek erőssége – nagyon jól tudjuk, mennyiszer megfogadtuk már, hogy nem követünk el bűnt, s mégis újra és újra visszaestünk. Ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, és finom-, érzékeny a lelkiismeretünk, be kell, hogy lássuk: gyarlók vagyunk. S hogy ebben a tudatában se keseredjünk el, szintén az Oltáriszentség, annak vétele segít: megerősít, hogy jó elhatározásainkat a lehető legtöbbig éljük meg.

Tanító énekünk azonban még tovább folytatja ezeknek a gyümölcsöknek felsorolását, s ha odafigyelve énekeljük, biztos, hogy még jobban fogunk vágyódni utána.

Az Oltáriszentség az égnek megnyitója – ha ugyanis gyakran áldozunk, akkor az azt jelenti, hogy gyakran, vagy állandóan a kegyelem állapotában vagyunk – s így bármikor ér minket a halál, a menny nyitva fog állni számunkra.

   Az Oltáriszentség a kegyelemnek meghozója – olyan kegyelmekben, olyan különleges, természetfeletti ajándékokat kapunk az Oltáriszentség vételével, amelyeket semmilyen más úton el nem nyerhetünk.

Az Oltáriszentség a lelkünknek orvoslója – talán nem is nagyon tudjuk, hogy a szentáldozásnak olyan hatása is van, hogy eltörli a bocsánatos bűneinket. A szentmise elején megbánjuk, a szentáldozással pedig Istenünk megbocsátja a kisebb bűneinket.

Az Oltáriszentség bús szívünknek vidítója – ha ezeket mind átgondoljuk, felfogjuk, megértjük, hogy mennyi mindent kapunk e nagy szentség által, biztos, hogy bármennyire is szomorú a lelkünk, az Isten öröme elárasztja szívünket, s minél gyakrabban fogunk vágyódni az igazi öröm, boldogság után.

Krisztusban szeretett testvéreim! Ebben a szentmisében az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztust Kérjük, adja ránk áldását, Irgalmának kútforrását, Legyen velünk a végórán édes Jézus, S üdvözítsen holtunk után áldott Jézus.

"...ő beszél?!" - Ő! /Mk 12,1-12/

„El akarták fogni Jézust (...) Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet.“ Amint hallottuk, a főpapok megértették, hogy amiről Jézus beszélt, az éppen róluk szólt. Büszkeségük, gőgük azonban nem engedte, hogy beismerjék hibájukat. Ezért inkább egy más módszert akartak alkalmazni: elhallgattatni azt, aki figyelmezteti őket a hibáikra.

Azt hiszem, mindannyiunknak ismert ez a fajta probléma: beismerni a hibáinkat, elfogadni a kritikát a másiktól. Talán azért, mert a legtöbbször ismerjük „azt a másikat”, ismerjük hibáit, s „ő csak ne szóljon semmit…”

De mi történik, ha Jézus szavaiban ismerünk magunkra? Ott már nincs kifogás. Rá már nem mondhatjuk: „Ő beszél?!”

Isten szava mindig igaz. S ha benne ráismerünk magunkra, hibáinkra – vegyük komolyan.

Miserend és hirdetések - Szentháromság vasárnapja

Szentháromság vasárnapja

Sok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk. A gyermekek körében ez minden bizonnyal a karácsony, Urunk születése. De nem csak a gyerekek egyik kedvence ez, hanem a felnőttek is, idősek is szívesen gondolnak a kis Jézusra, elképzeljük, ahogy pólyában fekszik, énekeljük a bölcsődalokat… Aztán van a húsvét ünnepe, amit szintén várni szoktunk 40 napon keresztül. Ilyenkor a föltámadás öröme kell, hogy betöltse a szívünket. Allelujás énekeink szintén örömre szólítanak fel, hisz húsvétkor minden nap örvendezésre hivatott. S talán megkülönböztetett örömmel szeretjük a Mária ünnepeket. Sokszor meghatódunk, s szinte érezzük Szűzanyánk segítségét, átéljük az ő örömeit és fájdalmait, s osztozunk vele a mi örömeinkben és fájdalmainkban. Sok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk.

Mai ünnepünk azonban merőben más. Ma a Legszentebb Szentháromságra emeljük tekintetünket. Egy olyan dologra, melyet nem értünk, nem tudunk felfogni. De mégis, kell, hogy valamennyire értsük, kell, hogy valamennyire megismerjük. Ez az ünnep minden bizonnyal nem hat annyira az érzékeinkre, talán nem hatódunk meg a Szentháromságra gondolván. De nem is ez a lényege a mai ünnepnek. Az egyik énekeskönyvünk (ÉE) találóan határozta meg, mire is szolgál ez a nap, ez a szentmise, liturgia: „Az egész liturgia (istentisztelet) célja a Szentháromság dicsérete.” Kell, hogy ezt a mai napot teljesen az Istennek szenteljük – egyszerűen minden percünkkel dicsérjük őt. Dicsérjük őt minden keresztvetéssel, a Dicsőség, a Hiszekegy, a Szent vagy éneklésével – mindennel a Szentháromság végtelen dicsőítésébe csatlakozzunk bele. Ehhez azonban szükséges tudnunk, hogy ki is az, akit dicsőítünk és imádunk. Hogy valóban tudjuk, kinek hiszünk, ki miatt járunk rendszeresen templomba, és ki miatt élünk keresztény életet.

Szent Atanáz, egy negyedik századi szentünk segíthet nekünk a Szentháromság, ha nem is felfogásában, de legalább részleges megismerésében. Magát a Szentháromságba vetett hitünket fogalmazza meg így: „Ez a katolikus hit: Egy Isten van, három személyben. Más az Atya személye, más a Fiúé, más a Szentléleké. De e három személynek egy az istensége, egy a dicsősége és egy a felsége. Amilyen az Atya, olyan a Fiú, s olyan a Szentlélek. Örökkévaló az Atya, örökkévaló, örökkévaló a Szentlélek. De nem három örökkévaló, hanem csak egy. Mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek. De nem három mindenható, hanem csak egy. Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek. De nem három Isten, hanem egy Isten. „

Talán az elhangzottakból is rájöttünk – ez túlhalad emberi logikánkon, képzelőerőnkön, felfogóképességünkön. De mégis kell, hogy ezen az ünnepen jobban elmélyedjünk e nagy titok megismerésében. Hisz nagy dolgokról keveset tudni is sokat jelent. Egy Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. De mire jó ezen morfondírozni? Azért, hogy valamit megértvén e mély igazságból rájöjjünk: a hitigazságban sosincs belső ellentmondás, továbbá, azért kell igyekeznünk ezt megérteni, mert a nagyobb istenismeret nagyobb istenszeretetre indít (ÉE). Hisz minden személyes szeretet-kapcsolat megkívánja, hogy megismerjük a másikat és minél többet tudjunk róla. Gondoljunk csak arra, milyen fontos egy házasságban, egy családban, hogy a házastársak ismerjék egymást – anélkül nem lehet szeretni. Így van ez az Istennel is: minél jobban megismerjük, annál nagyobb szeretettel vonzódunk iránta.

Mai ünnepünk a kellemes érzések helyet mély, de mindenképp megalázkodó gondolkodásra késztet minket. Szent Ágoston szavai különleges mértékben érvényesek e mai napra, hogy ne csak higgyük hitünk szent titkait, hanem amennyire lehetőségünk is van, amennyire képesek vagyunk, igyekezzünk megérteni azokat: „Hidd, hogy megértsd. Értsd meg, hogy hidd”. Nem csupán vakbuzgón, hanem gondolkodó, hívő emberként ünnepelni – ezt kell ma tennünk. Egy pár pillanat múlva ezért jobban figyeljük oda a Hiszekegy szavaira, s tudatosan valljuk meg szánkkal és hitünkkel azt a végtelenül nagy titkot, mellyel reményünk szerint örökké élünk majd. Amilyen végtelen a Szentháromság titka, olyan végtelen a szeretete is.