Miserend és hirdetések - Virágvasárnap

Hirdetések:

* Gyerekmisénk e héten nem lesz.

* Énekkarunknak próbája hétfőn, kedden és csütörtökön este lesz a szentmise után + köszönet a mai szép énekekért...

* Gyóntatok vasárnap, 1-jén: Ipolyvarbón 14:00 - 15:30 és hétköznap 15 percet a szentmisék előtt, aki nem tud vasárnap.

* Ma gyűjtésünk lesz egyházmegyénk hívő fiataljainak készítendő programokra. IFM!

* Kérem a felolvasókat, akik szoktak olvasni vasárnaponként a szentmisén, jöjjenek be a mai szentmise után a sekrestyébe beíratkozni az ünnepi szentmisék olvasmányaira. (14 felolvasó szükséges.)

* Nagytakarítás templomunkban kedden reggel 9 órától lesz, mindenkit várunk...

* A húsvét tényleges megértéséhez és átéléséhez nélkülözhetetlen, hogy minden egyes szentmisén és szertartáson részt vegyünk a Húsvéti Szent Háromnap folyamán. Ne spóroljunk sem az idővel, sem az energiával, győzzük le testünket s tápláljuk lelkünket! ...

* Nagycsütörtökön este az Utolsó Vacsorára emlékezünk. Délelőtt azonban mi papok a székesegyházban az olajszentelési misén veszünk részt, ahol megújítjuk papi fogadalmainkat. Gondoljatok ránk papokra, kérlek titeket, különösen ezen a napon.

* Nagypéntek szigorú böjti nap, mikor nem fogyaszthatunk húsételt, s csak mértékkel szabad táplálkoznunk. Ajánlatos ezt a böjtöt meghosszabbítani egészen a húsvéti, Nagyszombat-esti feltámadásig. Az Egyház ezen a napon böjtöl, ugyanis a Szentírás szavai szerint elvették a vőlegényét, Krisztust. Ezen a napon az Egyház hagyományához híven elvégezzük az Olvasmányos imaórát és a reggeli dícséretet közösen reggel kilenc órától. Ez az Egyház hivatalos imája. Majd délben, talán épp egy kiadós ebéd helyett a szent napnak megfelelően keresztutat végzünk. A nap fő szertartását pedig délután három órakor, Krisztus halálának órájában végezzük el szintén közösen itt a templomban. Az egész napunkat szenteljük meg: reggel, délben, délután...

* A Húsvéti Szent Háromnap folyamán minden egyes nap teljes búcsút nyerhetünk az ismert feltételek mellet, bővebben majd az egyes napokon. Ami a legfontosabb és ami nélkülözhetetlen az áldott húsvéti ünnepünkhöz: Legyünk itt mindannyian csütörtökön este a Szent Háromnap kezdetén, s együtt az egész Egyházzal járjuk végig hitünk szent titkainak minden állomását napról napra. Csütörtök, péntek, szombat. Hogy ránk virradjon az igazi húsvét vasárnap! A falukról autóbusz indul, hogy mindannyian eljuthassunk a szentmisékre a plébániatemplomba.

* A mindig aktuális, időszerű miserendet és a legújabb hirdetéseket megnézhetitek weboldalunkon.

Virágvasárnap - prédikáció helyett

Kérlek, igyekezz átélni ezt a liturgiát teljes odafigyeléssel,

hogy ennek is köszönhetően legyőzd a bűnt,

s egykor te is dicsőségesen vonulhass be

az örök Jeruzsálembe, örök hazánkba!

Mindent az örök élet fényében látni /Jn 8,51-59/

„Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem”. Jézus egyértelműen nem a földi, hanem az örök halálról beszél. Hisz minden egyes szavával az örök dolgok felé terelget és hív minket. Akármiről beszél, a lényeg sosem az, hogy itt a földön éljünk bőségben, vagy elégedetten, hanem hogy állandóan vágyódjunk az örök dolgok felé.

Tanuljunk szavaiból, s tanuljunk meg hozzá hasonlóan gondolkodni: mindent az örök élet fényében látni. 

A naggyónás /Jn 8,31-42/

A mai evangéliumban, amint hallottuk, Jézus a hívő zsidókhoz szólt. Szeretettel, de nyíltan a tudtukra adta: sajnos nem ismerik be bűneiket, amelyek miatt azonban távol vannak az Istentől. Tagadják, hogy bármi bűnük lenne…

Mi is talán a hívők csoportjába sorolhatjuk magunkat, ezért Jézus mai szavai céltudatosabban vonatkozhatnak ránk. Vajon mennyire ismerjük bűneinket? Mikor végeztünk utoljára az Isten csendjében eltöltött alapos lelkiismeretvizsgálatot?

Pár nap múlva elvégezzük húsvéti naggyónásunkat… Mitől naggyónás? Nagy lesz azért, mert aránylag nagy tömeg jön el, vagy nagy lesz azért, mert nagyon alaposan megvizsgáljuk lelkiismeretünket, életünket, s nagyon őszintén megbánjuk a felismert bűnöket?

A virágvasárnapi liturgia menete és énekei - előkészítés

Virágvasárnap - Ipolyvarbó

Körmenet és szentmise

„Kérlek, igyekezz átélni ezt a liturgiát teljes odafigyeléssel,

hogy ennek is köszönhetően legyőzd a bűnt,

s egykor te is dicsőségesen vonulhass be

az örök Jeruzsálembe, örök hazánkba!”

/lelkiatyád/

Gyülekezés a templomkertben a barkaágak körül.

Kezdőének:

1. Üdvünknek boldog ünnepe!

Ujjongnak mind a századok:

Jézus, megváltó Istenünk,

világnak gyógyulást hozott.

2. Hat nap, hogy Húsvét eljövend,

Betániába látogat,

hol Lázárt sírból kelti fel,

ki negyednapja volt halott.

3. Drága kenettel gazdagon

Siet az Úrhoz Mária,

Krisztusnak lábát megkeni,

s könnyekkel bőven öntözi.

4. S hogy megtörténtek mindezek,

Jézus, ki legfőbb Mesterünk,

szamárcsikóra ülve fel

Jeruzsálembe érkezik.

5. Isten kegyelme mily csodás!

Jósága hozzánk végtelen!

Kicsiny szamáron jön közénk,

ki a világot alkot!

I. állomás – Az ágak megáldása

A barkák megáldása után és szétosztása közben énekeljük:

Hozsanna Dávid Fiának, áldott, aki az Úr nevében jő,
Izraelnek Királya, Hozsanna a magasságban.

Az evangélium után:

Pap: Kövessük a Jézust ünneplő nép példáját és induljunk békességgel!

Nép: Krisztus nevében, ámen.

A körmenet folytatása alatt:

6. így szólt Lélekkel ihletett

próféta ősi szózata:

„Sion leánya vigadozz,

ujjongó szívvel várakozz.

7. Urad, királyod íme jő,

Nézd, mily szerény, mily egyszerű

szamáron ülve trónol Ő:

türelmes és kegyes király!”

8. A pálmafák friss ágait,

Zöld fák levágott lombjait

Lengetve mennek mind elé,

S köszöntik az örök Királyt.

II. állomás – Az ágak leterítése

A körmenet megáll, a pap átveszi keresztet, s a leterített ágakon áthalad, közben énekeljük:

Jeruzsálem gyermeknépe pálmafáknak ágait hozván
elébe ment az Úrnak, s kiáltotta hangos szóval:
Hozsanna a magasságban.

A körmenet folytatódik:

9. Ujjong körötte nagy tömeg,

S Lélekkel telve így kiált:

„Hozsanna néki, üdv legyen

Dávid Fiának szüntelen!”

10. Levetvén íme köntösük,

Elé a földre fektetik,

Mások, hogy díszes út legyen,

Hintik virágok szirmait.

III. állomás – A ruhák leterítése

A körmenet megáll, a pap átveszi keresztet, s a leterített ruhákon áthalad, miközben énekeljük:

Jeruzsálem gyermeknépe leterítvén ruháit az útra,
nagy szóval így kiáltott:

Hozsanna Dávid Fiának, áldott, ki jő az Úr nevében.

Folytatjuk a körmenetet:

11. Forrong a város nyugtalan,

Mert hallja hírét jöttinek,

De méltón zengik énekét

Seregben mind a gyermekek.

12. Ha majd Bíróként újra jő,

Menjünk mi is az Úr elé,

Az üdv pálmáját lengetvén

Szívünkben zengjük énekét.

IV. állomás – Hódolat Krisztus Király előtt

A körmenet csúcspontja ez, mindannyian hódolva énekeljük, újra és újra megismételjük:

Dicsőség és dicséret Tenéked, Megváltó Királyunk;

kinek gyermeki szép sereg mondott ékes éneket.

A körmenet zárókönyörgése, alaposan figyeljünk oda szavaira:

Segíts meg minket a most következő napokban, üdvözítő Istenünk, s úgy vezess végig rajtuk, hogy húsvéti jótéteményeidet, melyekkel minket kegyesen megújítottál, majd örvendezve idézhesse fel ünneplésünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Szentmise

Kezdőének:

Mi pedig dicsekedjünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjében; benne van a mi üdvünk, életünk és feltámadásunk.

Válaszos zsoltár:

Krisztus engedelmes volt értünk mindhalálig, a kereszthalálig.

Felajánlási ének:

1. Keresztények sírjatok,

Mélyen szomorkodjatok.

Keseregjen minden szív,

Aki Jézusához hív.

2. Urad Nincsen abban irgalom,

Hozzád buzgó fájdalom,

Aki téged meg nem szán,

Ó Jézus, a keresztfán.

3. Szent testednek sebeit,

Vérrel folyó kékeit

Aki látja és nem sír,

Élő hittel az nem bír.

4. A kősziklák repednek,

Nap és hold sötétednek,

Minden élő megindul,

Csak a bűnös nem búsul.

5. Szállj szívedbe, sirasd meg

Vétkeidet s fontold meg,

Hogy az Isten Fia volt,

Aki érted így megholt.

Áldozási ének:

A Kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.

---------------

Jézus, világ Megváltója (70. Sz.)

Feltekinteni /Szám 21,4-9/

Az Ószövetség egy jól ismert eseményét hallottuk a mai olvasmányban. A rézkígyó, mely a lázadás után megmentette a választott népet. „A nép – ugyanis - belefáradt a vándorlásba, és zúgolódni kezdett Isten és Mózes ellen.” A lázadás utáni könyörgés eredményeként a rézkígyóra való tekintés mentette meg őket.

Az idei nagyböjtünk már több mint egy hónapja tart. Lehet, mi is belefáradtunk már a böjtbe, az önmegtartóztatásba, a fogadalmaink betartásába… De mint tudjuk, a pusztában fölállított rézkígyó a megfeszített Megváltó keresztjének volt az előképe. Fáradtságunkban, kimerültségünkben, esetleg kedvtelenségünkben mi a keresztre nézzünk, s onnan kapjunk erőt, hogy rajtunk is beteljesedjen: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül”.

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Tudjuk, ma azt ünnepeljük, hogy Isten elküldte angyalát Máriához, aki hírül adta neki, magának az Istennek lesz az anyja. Ez az egyik szemszöge az ünnepnek, a másik pedig Jézus oldaláról megközelítve: Jézus fogantatását ünnepeljük. Tehát kettős ünnepről van szó: Egy Jézus ünnepről, mert ő fogantatott, és egy Mária ünnepről, mert ő lett édesanyává. De megkérdezhetnénk: Miért éppen így történt ez az egész? Miért éppen Mária? Miért éppen fogantatás a Szentlélektől? Miért éppen megtestesülés? Miért éppen akkor? Sok kérdés felmerülhet bennünk, ha tudomásul vesszük azt az igazságot, hogy Isten bármilyen más módot választhatott volna megváltásunkra, arra, hogy visszaadja az Ádám bűne által elvesztett örök életet.

De az említett összes, és minden hasonló kérdésünkre kapunk választ, sőt, már kaptunk is. Mégpedig a szentmise fő könyörgésében, melyet latinul Collecta-nak hívunk. A dicsőség után így imádkoztunk: „Istenünk, te azt akartad, hogy örök Igéd a Szent Szűz méhében emberi testet öltsön.” Ilyen egyszerű a válasz, kedves testvéreim! Mert Isten azt akarta, mert Isten így akarta. Ez volt az ő terve, melyet meg is valósított. S mi így, több évszázaddal, évezredekkel később is látjuk, tudjuk, milyen jó terv és milyen ró realizáció volt ez. Milyen jó volt, hogy Isten pontosan azokat az embereket választotta ki, akiket kiválasztott. Hogy milyen jó volt, hogy pont akkor történtek meg ezek a dolgok. Azért történt minden úgy, mert Isten úgy akarta. De figyeljünk meg egy embert, aki fontos résztvevője volt ennek a tervnek. Azt, akinek az ünnepét üljük: Szűz Máriát. Megtudta az angyaltól, hogy Istennek mi a terve. Pontosabban csak annyit tudott meg, hogy ő a kiválasztott, aki Istenszülő lesz. És mit kérdezett: Hogyan történik meg mindez? Nem azt kérdezte, hogy miért. Nem azt, hogy miért éppen én. Csak annyit, hogy hogyan lesz majd.

Krisztusban szeretett testvéreim! A mi életünkben is történnek események, melyeket nem mi tervezünk be, melyeket nem mi kezdeményezünk, de melyekre Isten hív, hogy kapcsolódjunk bele, s tegyük az ő akaratát. Istennek naponta terve van velünk, naponta kínálja nekünk az ő lehetőségét, az ő tervét. Nem rajtunk múlik, hogy megvalósul-e, hisz Isten mindig véghezviszi tervét. De rajtunk múlik, hogy teljesítjük-e az ő akaratát. És ezen áll vagy bukik a mi üdvösségünk. Vegyünk példát a Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, aki mindig és mindenben az Isten akaratát teljesítette.

Márciusi méhecske

Nem sokára (egy hét múlva) barkaszentelés lesz, 

ezért néztem meg kertünkben a barkát, 

s épp egy méhecske is nézegette... 

gondoltam, megmutatom

Miserend és hirdetések - Nagyböjt ötödik vasárnapja

Nagyböjt ötödik vasárnapja

Néhány valóságot, dolgot úgy megszoktunk már, hogy szinte semmilyen figyelmet nem szentelünk neki – többé-kevésbé észre sem vesszük. Paradox módon csak akkor vesszük észre, hogy vannak, hogy léteznek, mikor eltűnnek a szemünk elől. Így van ez talán minden emberrel – ha valaminek a jelenlétét jobban tudatosítani akarjuk, a legjobb módszer az, ha egy kis időre eltüntetjük. Akkor vesszük igazán észre, hogy valami hiányzik.

Talán már sejthető, miről is szeretnék ebben a szentmisében beszélni. Minden templomban minden szentmisén a szemünk előtt van a kereszt. Annyira természetes, mindennapi, hogy elkerüli a figyelmünket. Ettől a vasárnaptól kezdve a kereszt el van takarva, le van fedve egy fekete (lila) lepellel, hogy szokatlanul szemet szúrjon, hogy szenteljünk neki több figyelmet s elgondolkozzunk, mit is jelent számunkra. Talán többen tudjátok, hogy a múlt heti vasárnapnak a Lætare, az öröm, vigasság vasárnapja volt a neve – ezt jelképezte a pap rózsaszín ruhája. A következőt, ezt a mait pedig népies nevén feketevasárnapnak nevezik – ez pedig a kereszt befödésével van hangsúlyozva. Ezzel a vasárnappal lépünk át a nagyböjt második, befejező részébe, melynek a tartalma és lényege Urunk, Jézus Krisztus értünk vállalt szenvedése.

A befedett kereszt – mint Krisztus befedett arca, a szomorúság, a megaláztatás és a szenvedés jelképe. Mintha Urunkat az emberi gonoszság felhői árnyékolnák be. A mai nappal kezdve egészen Húsvét éjjeléig az evangéliumi részek dramatizálódnak, mígnem elérkezünk a csúcsponthoz – Krisztust elítélik és keresztre feszítik.

Még talán a hittanórákról emlékszünk arra, hogy mennyi és milyen súlyos következményei lettek Ádám bűnének. A legsúlyosabb a mennyország elvesztése volt. Az ember arra teremtetett, hogy meglássa az Istent, és hogy örökre boldog lehessen – és pontosan ezt veszítette el. Aztán tudjuk, hogy az ember értelme is elvesztette a tisztán látást, az akarata pedig hajlamos a rosszra. Az embernek szenvednie kell, majd meg is kell halnia. Ezt mind az első bűn okozta. A fájdalom és a halál is a bűn gyümölcse. Az első bűn pillanatától kezdve mindannyiunknak meg kell egyszer halnia. Elvesztettük a kegyelem örök állapotát, a szentséget, a halhatatlanságot, a tudás ajándékát. Ezt az állapotot jött helyreállítani Jézus Krisztus. Eljött, hogy megnyissa nekünk a mennyet. Hogy elérhessük azt, amire teremttettünk: meglátni az Istent, amely örök boldogsággal tölt majd el.

A bizonyosságot arról, hogy megszabadulhatunk az örök haláltól maga Jézus Krisztus adja meg nekünk. A következő vasárnap evangéliuma, passiója számol be arról, hogy éppen ez volt az ő elsődleges célja, amiért emberi testet öltött és lejött a földre. Jézus Krisztus mondja: „Ha majd fölemeltetem a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ma pedig szintén erre figyelmeztet Urunk: „Ha a búzaszem elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Ez a mi egyetlen reményünk. Jézus az én reményem – énekeljük temetéseink alkalmával – s az üdv megmérhetetlen, melyet nekünk ígér.

Újítsuk meg nagyböjti fogadalmainkat, térjünk vissza jó elhatározásainkhoz, figyeljünk újra Krisztusunkra, aki ma értünk kezdi meg a kálváriát. Szedjük össze magunkat a nagyböjt finisére, végküzdelmére, s a szenvedő Krisztus képe csak furdalja lelkiismeretünket: én ezt tettem érted. Te mit teszel?

Buzgó szívvel ünnepeljük Üdvözítőnk kínjait

Nagyböjt péntekjein sokszor végigjárjuk a keresztutat – Krisztus szenvedésének útját. Talán nekünk, keresztényeknek ebben nincs is semmi különleges, hisz lehet, egész kiskorunktól fogva hozzá szoktunk ehhez. De vajon mit gondolhatnak erről a mi ájtatosságunkról (a keresztútról) a pogányok, az ateisták – azok, akik nem hisznek Istenben? Manapság, mikor mindenki igyekszik magát távol tartani mindentől, ami rossz, ami kellemetlen, ami megszégyenítő, ami nehéz, ami nem divatos. Mi pedig (ha csak jelképesen is, de) vállunkra vesszük kétezer év után újra és újra a keresztet, s nyilvánosan végigjárjuk a borzalom, a szégyen, és a kínszenvedés útját. Rendkívüli módon érvényesek és időszerűek ma is Szent Pál apostol szavai: „E kereszt a zsidóknak botrány, a pogányoknak ostobaság… a meghívottaknak azonban Isten ereje és Isten bölcsessége.”

Isten terveit sokan és sokszor szerették volna már megérteni, de legtöbbször nem maradt más, mint megalázkodni, és térdünket meghajtani a hatalmas Isten bölcsessége előtt. Gondoljunk csak arra, hogyan „gondolta ki” Isten a mi megváltásunkat? A legműveltebb és legokosabb bölcsek sem tudták volna így kitervelni azt, hogyan engesztelhetné ki az Isten saját magát az emberek nevében. De az Isten végtelen bölcsessége itt is nyilvánvalóvá vált. Az Isten keresztre feszíttette magát az emberekkel, hogy megváltsa az embereket. Ez a legélesebben ellenkezik mindazzal, amit az emberi bölcsesség Istenről képes elgondolni.

Isten a kereszten. Isten a Mindenható, halhatatlan, örök, s a kereszt mely a tehetetlenség, a gyengeség és a halál jelképe. Ez a kettő együtt nem más, mint filozófiai abszurdum, képtelenség. Emberi ésszel felfogni nem lehet. Egyedül hittel. Mi pedig hiszünk ebben, hisz buzgó szívvel ünnepeljük ma is Üdvözítőnk kínjait.

De nem csak emlékezni akarunk Jézusra, hanem mint azt már sokszor elhatároztuk: hasonlítani is akarunk rá mindenben. Érdemes ezért röviden elgondolkodni azon, hogyan és mikor hasonlíthatunk rá, egyesülhetünk vele a legjobban.

Jézus Krisztus földi élete során rengeteg embert meggyógyított, halottakat támasztott föl. Napokon keresztül tanított ezer és ezer egyszerű embert, a zsinagógákban a legműveltebbeket. Apostolokat, tanítványokat gyűjtött maga köré, felruházta őket hatalommal. Bejárta az egész országot, kiűzte az ördögöket, megbocsátotta a bűnöket… Három éven keresztül utánozhatatlanul tevékenyen munkálkodott Isten országának építésén. De egyetlenegy az előbb említett tevékenységével sem adta meg az üdvösséget. Hanem akkor és azzal váltott meg minket, amikor kínok közepette a keresztre feszítették, majd meghalt és feltámadt. Mikor keresztre feszítették. Mikor keze és lába, egész teste mozdulatlanul függött a kereszten – tehetetlenül, látszólag semmit sem téve tette a legtöbbet és a legfontosabbat. Jézus Krisztus elsősorban nem tevékeny életével, hanem tehetetlen szenvedésével váltotta meg az egész világot.

Felismerjük, észrevesszük? A szenvedés az, amivel a legközelebb kerülhetünk Krisztushoz. Amin keresztül a legjobban egyesülhetünk vele. Valljuk be, hogy mikor betegek, tehetetlenek vagyunk, sokszor azt gondoljuk, már fölöslegesek vagyunk, mert nem tudunk semmit tenni. Ilyenkor azonban jusson eszünkbe: ennek a látszólag tehetetlen kínlódásnak Jézusnál olyan hatalma volt, hogy megváltotta az egész emberiséget.

A mi szenvedésünknek is óriási értéke van, ha felajánljuk azért, akinek a legnagyobb szüksége van rá: talán bűnben élő családtagomért, gyermekemért, beteg barátomért, vagy saját magam bűneiért. Erre tanít a kereszt bölcsessége, Krisztus kereszthalála, e nagyböjti szent idő is.

Újra csak Szent Pál apostollal valljuk: „Mi pedig dicsekedjünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjében; benne van a mi üdvünk, életünk és feltámadásunk.”

Miserend és hirdetések - Nagyböjt negyedik vasárnapja

A biztos tanú /Jn 5,31-47/

„Maga az Atya tanúskodik mellettem“ – hallottuk Jézustól az evangéliumban. Az emberek között ugyanis az, amit saját magunkról mondunk, nem ér olyan sokat, mint az, amit mások állítanak rólunk. Hányszor meg van a véleményünk az emberekről annak alapján, amit mások mondanak.

Jézus ismerte ezt a mi felfogásunkat, álláspontunkat, ezért magát az Istent hívta tanúnak: amit ő mond bárkiről, az mind igaz, hisz mindenkit ismer nem csak külsőleg – azt, amit mindenki lát, hanem a szív legmélyebb rejtekeibe is belelát. Ezért Isten tanúbizonysága Jézusról a legmeggyőzőbb és legtisztább. S tudjuk, ez teljesen megegyezett azzal, amit Jézus magáról mondott.

A mai evangéliumot hallva alkalmas lehet elidőzni azzal a gondolattal, hogy vajon ha az Isten mirólunk tanúskodna – ez a bizonyságtétel a mi javunkra, vagy ellenkezőleg, a kárunkra szolgálna…

Nem kérsz semmit? /Jn 5,1-3a.5-16/

Jézus csodálatos gyógyításai közül talán ez a mai az egyetlen, mikor maga Jézus kínálja föl a gyógyulás lehetőséget, mikor ő maga kérdezi meg a betegtől: „Akarsz-e meggyógyulni?”

Lehet, hogy pont ma jöttünk el úgy a szentmisére, hogy nem kértünk Istentől semmit. Lehet, hogy pont ma nincs semmi kérésünk, hogy pont ma nem kértük segítségét semmihez, lehet, hogy pont ma…

De Isten ma is felkínálja nekünk segítségét: „Akarsz-e meggyógyulni?” Akarod-e, hogy segítsek neked? Minden egyes szentmisét ajánljuk fel valakiért vagy valamiért, mert mint ma is látjuk, az Isten szinte hiányolja azt, hogy kérjünk tőle, hogy adhasson nekünk.

Éljünk ma is ezzel a lehetőséggel!

A legjobb "mellékszereplő" - Szent József

Christopher Plummer és Octavia Spencer– ez a két színész kapta az idei Oscar-díjat, a világ legrangosabb filmművészeti díját a legjobb mellékszereplő kategóriában.

Ha elolvassuk az evangéliumokat és levetítjük a fejünkben őket, mint egy filmet, mai szentünk, Szent József biztos, hogy nem lesz benne főszereplő. A mai evangélium jóformán az egész, amit megtalálhatunk Szent Józsefről a Szentírásban. Elmondhatjuk tehát, hogy az üdvtörténelemben Szent József csak egy lényegtelen, egyáltalán nem fontos mellékszereplő volt?

Hallottuk az evangéliumban, hogy „igaz, igazságos” ember volt. És ez a tény, ez a konstatálás egyáltalán nem mellékes, sőt, nagyon fontos. Mert igaznak lenni – nagyon nagy dolog, hihetetlenül nehéz dolog! Az igazságosság azt jelenti: megadni mindenkinek azt, ami jár. Így Szűz Mária-, a legtökéletesebb asszony-, és Jézus Krisztus-, maga az Isten mellett élni, és megadni nekik mindent, ami jár – tehát mindent, biztos, hogy nem is volt annyira könnyű…és nem is volt annyira mellékes feladat. Nekik meg kellett adni a legnagyobb szeretetet, legnagyobb törődést, gondoskodást, Jézusnak a legjobb nevelést, Máriának a legjobb együttélését, megteremteni számukra a legjobb körülményeket az élethez. És biztos, hogy ez nem volt egyszerű dolog.

Láthatjuk tehát, kedves testvéreim, hogy ez a feladat, ez a szerep nem volt mellékes, nem volt annyira egyszerű és főleg nem szükségtelen. Pontosan ellenkezőleg. Szent József nem kapta meg a főszerepet az üdvtörténetben, de a saját szerepét tökéletesen elvégezte, betöltötte.

Talán rólunk sem tudnak az emberek semmit. Nem látják, nem értékelik a munkánkat, imáinkat, igyekezetünket… gyakran még észre sem vesznek, észre sem veszik, hogy létezünk. Gyakran csak ilyen mellékszerepeket játszunk. Ami vigasztalhat, sőt, nagyszerűen buzdíthat minket az az, hogy Szent Józsefhez hasonlíthatunk. Ahhoz, aki ennek a nem mellékes „mellékszerepnek” köszönhetően mára az egész Egyház védőszentje lett. 

Az Isten mindenkit egy különleges feladattal, szereppel bízott meg. A mi feladatunk és Isten irénti szeretetünk kifejezése az, hogy nem a „főszerepre“ vágyódunk, arra, amit talán valaki más „játszik“, hanem a mi kis, de annál fontosabb feladatainkat hűségesen és igazságosan elvégezzük. Kérjük ezért ma a legjobb „mellékszereplő“ szentet, hogy mi is mindannyian díjat nyerhessünk. Nem Oscar-díjat, de a legnemesebb és legnagyobb díjat, amelyet életszentségnek hívnak.

Nagyböjt negyedik vasárnapja

„Úgy szerette a világ az Istent, hogy mindenét oda adta érte.”

Az előbbi mondat első pillantásra ismerős, de bizonyára észrevettük, hogy nagyon sántít. Pedig csupán két szó van benne kicserélve a „jól ismerthez” képest. Azonban az lenne az igazi, ha oda-vissza cserélhetnénk az alanyt a tárggyal – a szeretőt a szeretettel. Gondolkodjunk. Ha én téged mindennél jobban szeretlek, akkor az lenne a „kifizetődő”, a normális, ha te is mindennél jobban szeretnél engem. De a kezdő mondatunkból is látjuk, nincs ez így mindig. Sőt… Akkor miért szereti Isten úgy ezt a világot, hogy mindenét oda adta érte, ha a világ nem viszonozza ezt neki?

Érdemes valaki olyat szeretni, aki nem viszonozza kellő mértékben a szeretetünket?

Erre a kérdésünkre maga az Isten adott, és ad választ az ő egyszülött Fiával. Odaadta őt, pedig tudta, mi nem viszonozzuk ezt. Kiüresítette magát értünk, mikor tudta, mi sokszor a kisujjunkat sem mozdítjuk érte. Ezt tette értünk, s mi ezt tesszük érte. De ő mindezt előre tudta! És mégis… Nem mérlegelte a dolgot, nem latolgatta, fontolgatta. Megtette. Legjelentősebb nyugati egyházatyánk Szent Ágoston világosít föl: „A szeretet azzal mérhető, hogy valaki méricskélés nélkül szeret-e.”

Mi emberek milyen gyakran félünk szeretni Istent. Félünk odaadni mindent. Finoman fogalmazva érdekes, hogy nem bízunk eléggé abban, aki mindenét odaadta nekünk. Vagy ha talán azt is mondjuk, mi is szeretjük Istenünket, ha valami olyat kér, amiben nem látjuk azonnal a hasznunkat, az örömünket, milyen sokszor nem szívesen adjuk oda, adjuk fel a kis földi örömeinket.

De nem csak az Istennel szemben van ez így. Sőt, az emberek iránt még kevésbé bizonyítjuk, megvan bennünk a szeretet. Mikor látjuk, hogy a másik nem érdemli meg, nagyon gyorsan abba is hagyjuk gyakorolni. Sok esetben a házasság elején – mint mondják - , nagyon szereti egymást a pár. Mert úgy érzik, a másik ezt megérdemli. De mihelyt világossá válik, mégsem érdemelne annyit, rohamosan lecsökken annak gyakorlása. Szeretni a végletekig akkor is, ha a másik nem érdemli meg, ha a másik ezt közönnyel, vagy bántalommal viszonozza… Erre ad példát a mi Istenünk, ezt jelenti: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.” Újra csak Szent Ágoston beszél helyettünk: „A szeretet, amely véget ér, sosem volt igazi”. Mert az igazi szeretet nem tud méricskélni, csakis és egyedül pazarolni. Hogyan, ha nem pazarolva, pocsékolva szeret minket Isten?

Érdemes valaki olyat szeretni, aki nem viszonozza kellő mértékben a szeretetünket? Jézus szavai teljesen egyértelműek: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”.

E nagyböjti szent időben bánat könnye hulljon bőven, hogy ne csak beszéljünk, vagy olvassunk a lemondásról, hanem a mindennapi kis, kellemes dolgainkról lemondva tudjunk mérlegelés, latolgatás nélkül is adni másoknak talán időt a beszélgetésre, lehetőséget a látogatásra, megbocsátást a bántásokra. Sértettként kezdeményezést, idősebbként próbálkozást, „nagy emberként” megalázkodást.

 Krisztus eljött miattunk s feláldozta magát értünk. Csodálatos módon magához békített minket. Egyedül ennek a pazarló tettnek van hatalma, hogy megmentsen minket az örök kárhozattól. Minő igaz, hogy „semmi sem ment meg, csak a szeretet” (Szent Ágoston)

Március 15.

És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán.

Március 15. Ünnep s egyben megemlékezés ez a mai nap. Ünneplünk, mert 164 éve tört ki a magyar forradalom és szabadságharc, Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye. S egyben emlékezünk azokra, akik részt vettek ebben a harcban, akik életüket adták érte. Értük és saját magunkért, az ő utódjaikért ajánljuk fel ezt a mai szentmisét is. Ahogy a kezdőénekünkben együtt zengtük: Isten, hazánkért térdelünk elődbe.

Különös ez mai híres dátum: március 15. Véletlen, vagy nem véletlen, mindig a nagyböjti időszakra esik. Minden évben akkor ünnepeljük, mikor az egyház előírásai és szokása szerint mellőzve van az ünneplés. Most is a lila színű miseruha emlékeztet a böjtre, a bűnbánatra… És…van is miért böjtölnünk, bűnbánatot tartanunk.

Vörösmarty több mint másfél évszázados Szózatának szavaival kezdtem ezt a prédikációt: Megfogyva bár, de törve nem… Mennyire igaz ez ma, 2012-ben, mikorra tíz év elteltével 63 ezerrel kevesebben vagyunk magyarok ebben az országban. Húszéves távlatban pedig már 108 ezres létszámcsökkenést mutat. Ha belegondolok, hogy mikor hét éves voltam több mint 100 ezerrel több magyar élt itt a felvidéken, akarva-akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés: mi lesz így velünk? Ha így megy tovább, a válasz egyértelmű. Megfogyva bár, de törve nem… De törve nem? A február 29-ei népszámlálások után mindannyian bízhattunk benne, hogy igen, törve nem. De sajnos meg vagyunk törve. A választások eredményei egy újabb csapásként sújtottak minket. Nem fogadtuk meg Szent Pál apostol szavait: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a felfogásban.” /1Kor 1,10/Nem lettünk egyek. Ezért megfogyva, s törve már él nemzet e hazán.

Március 15. Ünnep, megemlékezés, de böjt is ez a mai nap. Ma is igazzá válik őseink mondása: Sírva vigad a magyar.

De ez a mai szentmise sem egy gyászos, hiábavaló cselekmény vagy eseménysor. Ne feledjük, azért jöttünk el ma ide, hogy az Istenhez hazánkért térdeljünk elejébe. Mert ő az, aki mindig hű marad hozzánk, bármennyiszer és bármennyire voltunk mi hűtlenek. Ahogy szintén Szent Pál, a nemzetek apostola írja: „Ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg.” /2Tim 2,13/ Az Istennek, Petőfi szavaival „a magyarok Istenének” mindig van biztató szava. 2012. március 15-én is, ahogy Jeremiás prófétája által szólt most hozzánk az olvasmányban: „Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.” /Jer 7,23/

Krisztusban szeretett testvéreim. Sose feledjük, a „jó sorhoz”, a szebb jövőhöz csakis egy út van: ha azon az úton járunk, melyet Istenünk mutat. Ez pedig az erkölcsös, becsületes és istenes élet. Akkor lesz a magyar nagy nép, boldog nemzet, ha valóra válik a próféta szava: Ha az Úr lesz a mi Istenünk, mi pedig az ő népe leszünk.

Hanyadszor már? /Mt 18,21-25/

Az erőszak erőszakot szül, és a bosszú bosszúért kiált. Egy ördögi kör, melybe sokszor mi is belekeveredünk.

Hogyan lehet ebből kiszabadulni? Egy út van csak. A megbocsátás. De nem csak egy egyszerű megbocsátás. Hanem a megbocsátások végtelen sora. Soha nem mondani: ez már több a soknál, most már elég, betelt a pohár.

Az irgalom, a megbocsátás, s az igazi felebaráti szeretet minden elképzelhető mértéket meghalad. Nem tarthatjuk számon, hogy hányszor szerettünk, hányszor bocsátottunk meg. Szent Ágoston mondja: „A szeretet azzal mérhető, hogy valaki méricskélés nélkül szeret-e.” De teljes mértékben igaz ez a megbocsátásra is: a megbocsátás azzal mérhető, hogy valaki számolás nélkül bocsájt-e meg.

Papi lelkigyakorlat Dóvalon III.

Egy közös kép a lelkigyakorlatunkról:

Miserend és hirdetések - Nagyböjt harmadik vasárnapja

Nagyböjt harmadik vasárnapja

Kiskorunkban talán mindannyian játszottunk pexeso nevű játékot, melynek lényege, hogy egy-egy párt megtaláljunk a lefordított kártyalapokból. Az élvezetes játékhoz a legfontosabb segítség a jó memória, emlékezőképesség. Nekünk otthon – emlékszem – kisállat párokat kellet megtalálnunk. Nagyon szerettem.

Mikor elkezdünk pexesozni, először találomra fordítjuk fel a kártyákat. Egy-egy lap viszont magában nem ér-, nem jelent semmit. Akkor válik a játék valóban szórakoztatóvá, mikor felfordítunk egy olyan kártyát, melynek a párját már valahol láttuk… S ilyenkor van nagy szükségünk az emlékezőképességünkre: hol is volt az? Szinte erőltetjük az agyunkat a gondolkodásra, hogy visszaemlékezzünk. De milyen jó, mikor működik a memóriánk, s elsőre, pontosan visszaemlékezünk. A játék végén pedig, mikor minden lap felfedi magát, teljesen átlátjuk az összes párt, értünk minden összefüggést. Tudjuk azonban, hogy nem csak a játékban, az életben is kell az emlékezőképesség.

A mai evangéliumban a tanítványoknak is nagy szükségük volt erre. Jézus mondott valamit, amiről egy más, de ahhoz szorosan kapcsolódó dolog jutott az eszükbe. Ahogy Jézus elkezdte kiűzni az árusokat a templomból, tanítványai a memóriájuknak köszönhetően visszaemlékeztek a zsoltár szavaira: „Emészt a házadért való buzgóság”. A többiek, akik ott voltak a templomban, nem értették az addig szelíd Jézus éles viselkedését. Csupán a tanítványok tudták, miről is van szó.

De a szentíró, Szent János megemlíti, hogy mikor Jézus az ő feltámadásáról beszél, ugyanezek a tanítványok itt még nem értetik pontosan, miről beszél. Mert – jelképesen mondhatjuk – itt csak az első kártyát fedte fel Jézus. Akkor vált csupán világossá számukra a feltámadás titka – a lap párja – , mikor a feltámadt Jézust látván visszaemlékeznek erre. Mikor „tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavának.”

Jézus előre tudta az egész életét, halálát és feltámadását. Tanítványainak is beszámolt minderről. De sok mindent csak utólag, a Szentlélek eljövetelekor értettek meg. A visszaemlékezés azonban mindig nagyon fontos tényező és meghatározó alap volt az események megértéséhez, a tisztán látáshoz.

Mi sem értünk sok mindent, ami a világban és a mi életünkben történik. Azonban a Szentírás szava, melyet naponta hallgathatunk a szentmiséken, olvashatunk otthonunkban segít ezeket a történéseket megérteni. Talán nem azonnal, de a kitartó, Isten igéjében elmerülő imádság mindig megadja nekünk is a Szentlélek eljövetelét.

Nagyböjt mai vasárnapján azért imádkozzunk, kitartóan elmélkedjünk a Szentírás felett, hogy Istenünk fedje fel nekünk azokat a lapokat, azokat a gondolatokat, melyek segíthetnek életünk minden történését megérteni.

Találjuk meg minden kártyának a párját, hogy megismerve az igazságot mindenben Isten végtelen bölcsességét csodálhassuk.

"A víz mellé ültetett fa" /Jer 17,5-10/

„Aki az Úrban bízik (...) olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. (...) Szárazság idején sem kell aggódnia.“

Jeremiás próféta szájából legalább annyira intően, mint amennyire gyönyörűen szólt az Isten szava a mai olvasmányunkban. Hasonlóképpen, mint Jézus sem beszélt példabeszédek nélkül, az isteni tanítás itt is példával szemléltet: aki az Istenben bízik, olyan, mint a víz mellé ültetett fa, mely a szárazság idején is gyümölcsözik.

Lelkigyakorlaton voltunk paptestvéreimmel, ami szintén arra szolgált, hogy a hitünkben, s az Isten iránti szeretetünkben megerősödjünk. Többek között erre szolgál mindannyiunk számára e nagyböjti idő is: ilyenkor kell – mindenekelőtt a csendben – mélyebbre ereszteni lelkünk „gyökereit”, hogy bármilyen helyzet, esemény, vagy talán bonyodalom bukkan fel életünkben, az „Istenes kapcsolatunk” legyen az, ami minden helyzetben, bármilyen nagy szárazságban megóv minket.

A mai szentmise csendjében is merüljünk el Isten végtelen szeretetében, ott verjünk gyökeret, hogy abból induljon ki minden gondolatunk, minden cselekedetünk.

Papi lelkigyakorlat Dóvalon II.

Egy újabb gondolatot és néhány képet közlök lelkigyakorlatunkról:

"Miért állítja elénk Jézus példaképül a gyermeket? 

("Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, 

nem mentek be a mennyek országába")

Mert a gyermek természeténél fogva is kicsi. 

Tudja, h nem ő a legerősebb, 

hogy nem ő a legjobb, 

hogy nem ő a legokosabb, 

hogy nem mindenható.

Mi felnőttek ezt sokszor elfelejtjük..."

Kilátás a szobámból nappal...

...és éjjel

a püspökatya...

...tartalmas és mély gondolatai

Székely János püspökatya és
a püspökszentelés előtt álló Haľko József atya

Papi lelkigyakorlat Dóvalon

Éppen zajlik a dóvali (Donovaly) magyar papi lelkigyakorlat. Innét küldöm üdvözletemet, két képet, imáimat, és egy elhangzott gondolatot:

"Szent az, 

akinek a közelségében 

a legkisebb kétségünk sem lehet afelől, 

hogy Isten létezik."

Kérjük imáitokat.

 Az egzercitátorunk
Székely János püspökatya. 

lelkiatyátok

Miserend és hirdetések - Nagyböjt második vasárnapja

Nagyböjt második vasárnapja

A mai olvasmányt Mózes első könyvéből, a Teremtés könyvéből olvastuk. Ábrahám jól ismert próbatételében azonban figyelmesek lehettünk egy különleges dologra. Ábrahám alig mondott valamit, csak ugyanazt a mondatot mondta el kétszer: „Itt vagyok”. Az összes többi része az olvasmánynak az Isten szava volt. Többször olvastuk, hogy az Úr szólt Ábrahámhoz. Maga a Teremtés könyve több mint 340 szer használja ezt a kifejezést: „És szólt az Úr”. E számok alapján talán mindannyian egyetértünk abban, hogy rendkívül fontosnak kell lennie ennek a szókapcsolatnak, ha ily sokszor használja a Szentírás első könyve.

„És szólt az Úr”. Az Úr szólt. Az Úr, az Isten szólt az emberhez, az Isten párbeszédre hívja az embert, az Isten megszólítja az embert. A Bibliának csupán az első könyvében több mint 340x kezdeményez az Isten párbeszédet az emberrel, több mint 340x hívja őt magához, több mint 340x kínálja fel saját magát az embernek, mert tudja, csak vele, csak az Istennel lehet boldog… teljesen boldog. Gyönyörűen fogalmazta meg legnagyobb nyugati egyházatyánk Szent Ágoston az ő vallomásaiban, s annak mindjárt a legelején a mára már jól ismert szavakat: „Nyugtalan az én szívem, míg meg nem nyugszik benned, Istenem”. S megfigyelhetjük, megfigyelhettük, hogy a mai első olvasmányban is szinte csak az Isten beszélt. Ő volt az, aki kezdeményezett. Ábrahám csak röviden válaszolt Istennek.

Látjuk, kedves testvéreim, hogy az Isten az, aki kezdeményez, aki akar velünk valamit. Nem mi vagyunk azok, még ha talán úgy is tűnhet sokszor, hogy mi szólítjuk meg az Istent… de higgyük el, ő már jóval előttünk megszólított és meghívott minket a vele való beszélgetésbe. Akarva-akaratlanul is Jézus szavai csengenek most fülemben: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Tehát ő már megelőzött minket.

Már eltelt több mint 10 nap az idei nagyböjtből. De remélem, mindannyian elmondhatjuk, hogy nem csak nyom nélkül elmúlt, hanem tartalmasan eltelt. Ez alatt a 10 nap alatt minden egyes nap, minden egyes szentmisén, minden egyes olvasmányban, szentleckében, evangéliumban szólt hozzánk az Úr, szólítgatott minket, kapcsolatba akart lépni velünk. S mi saját magunk tudjuk, mennyiszer és mennyire léptünk, válaszoltunk hívására.

De az életünket előrefelé éljük, és visszafelé értékeljük. Ami annyit jelent, hogy még semmi sincs elveszve, ha most elkezdünk valamit. Ha most meghalljuk, hogy szól az Úr, és lépünk, válaszolunk. Ma kell elkezdenünk a megtérést, ma kell elkezdenünk többet és jobban beszélgetni az Istennel, tehát imádkozni, ma kell a jó és a rossz közül a jót választanunk, ma kell elindulnunk az Istenhez vezető úton. Mert most, ma van itt az alkalmas idő, most, ma van itt az üdvösség napja.

Ma is, ebben a szentmisében is szól az Úr, az Isten. Mi a teendőnk? Hallottuk az evangéliumban – magától az Atyaistentől: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok”. Az isteni tanítás minden egyes szavát pedig megvalósítani otthon, a munkahelyen, sőt, már útban innen hazafelé.