„Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk.“
De mi történik ilyenkor, karácsonykor? Mi történik, vagy minek is kellene történnie. A legjobban talán, de a legszebben mindenképpen múlt századunk egyik legjelentősebb költője Ady Endre fogalmazta meg a mára már közismert szavakat:
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének
Ennek a karácsonyi regének kell, vagy kellene valósággá válnia ma is. Hogy a mi kedves kis falunkban magába szálljon minden lélek. Hogy ebben az éjféli órában ne álomban legyünk, mint éjjelente, hanem ébren legyünk, mert a krisztusi eljövetel, megszületés valósággá válhat itt is, mindannyiunk szívében. De ha tovább gondoljuk Adynk szavait, egy másik igazság is felelevenedik bennünk:
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
De jó volna gyermeknek lenni most. Olyannak, aki felhőtlenül örül karácsonykor, aki oly tiszta és őszinte szeretettel énekel a kis Jézusnak, aki oly tiszta szívvel tud örülni egy apró ajándéknak. És tényleg… csak a gyermek karácsonyi öröme felhőtlen, mert az ő vágyai nem evilágiak, és nem istentelenek (Barsi Balázs szavai). A gyermek, a kisgyerek tud egész lényével örülni, s ez nagyobb ajándék, mint bármi, amit mi adhatunk neki. Neki nem kell, hogy minden tökéletes legyen, egy dolognak is tud igazán örülni.
Talán bennünk is ilyenkor felelevenedik egy-egy gyerekkori emlék, mikor úgy tudtunk örülni, hogy semmi nem zavart, semmi más nem érdekelt. Ahogy vártuk a karácsonyt, a „Jézuskát”… Most pedig azt sem tudjuk, hol van a fejünk, hogy mit vegyünk, mit kell még elintéznünk, beszereznünk, megsütnünk, kitakarítanunk. S meglehet, hogy a sok karácsonyi teendő és dísz eltakarja a szemünk elől a lényeget. A lényeget, hogy gyermek született, s hogy ez a gyermek nekünk született meg! Nekünk, miattunk, közénk született meg.
Van-e igazi, tiszta öröm a szívünkben? Ha van, adjunk most hálát a mindenek Istenének. Ha pedig nem tudunk felhőtlenül örülni, kérjük Istent: hogy tudjunk a gyermekekhez hasonlóan végtelenül, a végtelenre vágyva örülni. Mert evilági vágyainkat sokszor bűnnel elégítjük ki. De ha újra megtanulunk vágyakozni a végtelen Istenre, ez a mai éjjel is örömmel, belső, szívbéli boldogsággal tölt majd el. Csak akarjuk a többet, a végtelent. Ne ragadjunk le a földi vágyainknál – vágyódjunk a mennyeire. Hisz „nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk”/Szent Ágoston/.
Az Isten ma éjjel leszállt a földre, hogy mi felemelkedhessünk a mennybe. Erre ösztönöz ez a mai liturgia, ez az éjféli szentmise. Emeljük fel mindannyian egytől-egyig szívünket, adjunk hálát Urunknak, Istenünknek, hogy születésének öröme a mi szívünk öröme is legyen.
