2011. december 12., hétfő

Egy újabb kép

Tegnap, az Úr napján - vasárnap újra gyönyörű reggelre ébredhettünk. Még a szentmisék előtt kimentem egy kicsit a természetbe 
megcsodálni Isten csodálatraméltó művét. 
Ott és akkor született e kép:

Szentmise - 10. rész

Az Egyház úgy találta illőnek, hogy a szentmise legszentebb perceiben, tehát mikor már az Isten van közöttünk ily különleges és csodálatos módon az Oltáriszentségben, azt az imádságot imádkozzuk el együtt, amit magától Jézus Krisztustól tanulunk.
Tudjuk, hogy a szentmise azon formája, amelyet ma ismerünk, a hosszú évszázadok során alakult ki. Tehát hogy a szentmise az ősegyházban az első századokban nem pontosan úgy nézett ki s zajlott le, mint napjainkban. Voltak részei, melyek megmaradtak, melyek kimaradtak, s melyek hozzáadódtak. De a Miatyánk imádság, az Úr imája bizonyítottan mindig ott volt a szentmisében. Többek között Szent Jeromos, Szent Ambrus, és a legjelentősebb nyugati egyházatyánk, Szent Ágoston is írt erről. S mivel ebben az imádságban mindennapi kenyeret kérünk, s maga Jézus Krisztus mondta magáról: Én vagyok az égből alászállott élő Kenyér, hol is lehetne méltóbb és jobb helye, mint a szentáldozás előtt.
Ez az az imádság, amelyet naponta, s talán naponta többször elmondunk… így már lehet, elcsépelté, semmitmondóvá, hétköznapivá vált számunkra. Már talán nem mond semmi újat, már talán kicsit unjuk is…
Ezért hallgassuk meg most egy orvos, egy szívsebész versét, melyet éppen a Miatyánk imádság gyakori elmondása s átelmélkedése szült:

Az én Miatyánkom


Dr. Papp Lajos szívsebész verse



Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj:
MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram!
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram!
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram!
LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd: Uram!
ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts!
S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!
MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN!

/UTÓHANG:/
S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!
Miért féltek kicsinyhitűek?
BÍZZATOK! Hisz' én megígértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!
Amen.