A prefáció-, amiről már tudjuk, hogy egy ünnepi hálaének, dicshimnusz, majd a Szent vagy után pap elkezdi az ún. kánont. Jelképesen belép a Szentek Szentjébe, hogy a nagy hálaadó ima keretében átváltoztassa a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé, majd tiszta áldozatként felajánlja azt az Atyaistennek a világ üdvösségéért.
Bizonyára észrevettétek, kedves testvéreim, hogy nem minden szentmisén ugyanaz az eukarisztikus ima szövege. A lényeg, az átváltoztatás szavai ugyanazok, de a szövegkörnyezet más. Ez azért van, mert több eukarisztikus ima is használatba került a Második Vatikáni Zsinat újításának köszönhetően. De a lényeg, mindegyikben ugyanaz. Olyan ez, mintha egy házat szeretnénk megismerni belülről, de minden egyes alkalommal más és más sorrendben néznénk meg a szobákat. Így a ház is minden alkalommal kicsit másmilyennek tűnik. Minden egyes kánon, eukarisztikus imádság a lélekhívással kezdődik. A pap, az Egyház Isten lelkéért, a Szentlélekért könyörög, hogy a felajánlott kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé váljon. Ezután következik a legszentebb pillanata nem csak a szentmisének, hanem az egész emberiség történelmének: az átváltoztatás, mikor az Isten a pap szavainak engedelmeskedve leszáll a mennyből, s köztünk lakozik. Erről a legszentebb pillanatról így ír Catalina Rivas:
Az átváltoztatás pillanatában megtörtént a legnagyobb csoda. A miséző mögött megjelent egy hatalmas sereg. Úgy néztek ki, mint az angyalok. Az arcuk örömtől ragyogott. Úgy tűnt, hogy különböző korú emberek voltak, de mindannyiuknak öröm volt az arcán. Egytől egyig. Sok rokonod lelke is közöttük van, akik már az Istenlátásban örvendeznek.
Aztán megláttam magát a Szűzanyát, amint egy lépéssel a pap mögött térdel. Összefont kézzel nézte, s nagy tisztelettel nézte a miséző papot. Onnan halkan így szólt hozzám: Meglep, hogy a Szűzanyát a miséző mögött látod? Ez így helyes. Fiam minden szeretetet megadott nekem, de nem adta meg a papi méltóságot – a papság ajándékát, naponta jelenvalóvá tenni az eukarisztikus csodát. Ezért mély tisztelettel vagyok a papok-, és az azon csoda iránt, amit az Isten visz végbe az ő szolgálatuk által. Ezért mögöttük kell térdelnem.
Az oltár előtt szürke ruhában lévő emberek jelentek meg – feltett kezekkel. Mária ezt mondta: Ők a tisztítótűzben szenvedő emberek, akik a ti imáitokra várnak, hogy beteljesedjen az ő megtisztulásuk. Szüntelenül imádkozzatok értük. Ők imádkoznak értetek, de saját magukért nem imádkozhatnak. Imádkozzatok, hogy Istennel együtt örülhessenek az ő jelenlétében. Mária hozzátette: Látod, hogy egész idő alatt itt vagyok. Az emberek sokszor azokon a helyeken keresnek, ahol megjelentem. Ez részben jó, mert sok kegyelmet kapnak azokon a helyeken. De egyetlen egy jelenésnél sem, és egyetlen más helyen sem vagyok úgy és annyira jelen, mint a szentmisén. A tabernákulum, az oltárszekrény mellett virrasztok az angyalokkal, mindig Jézus mellett vagyok. /…/ Figyeld meg azokat az embereket, akik ebben a pillanatban is szétszórtak és szórakoznak. Sajnálattal mondom, hogy vannak, akik összetett kézzel úgy állnak, mint ha az Isten egyenrangú lenne velük. De te mondd meg minden embernek, hogy az ember sosem emberibb, mint akkor, mikor az Isten előtt térdre borul.
A pap kimondta az átváltoztatás szavait. Habár kistermetű pap volt, hirtelen növekedni kezdett és eltelt valami természetfeletti fénnyel, amely különösen fénylett az ő arcánál. Mikor felemelte a szentostyát, a kezén fénylő jelek voltak. Maga Jézus volt az! A szentostya hatalmassá nőtt. Jézus Krisztus arca jelent meg benne, aki a híveire nézett. Le akartam hajtani a fejem, de Mária ezt mondta: Ne a földet nézd. Jézust nézd, figyeld, s ismételgesd a fatimai szavakat: Uram, hiszek benned és imádlak téged. Bízom benned és szeretlek téged. Könyörgök hozzád bűnbocsánatért azoknak, akik nem hisznek benned és nem imádnak téged, nem bíznak benned és nem szeretnek téged. Szűz Mária arra kért, hogy mondjam el az Istennek, mennyire szeretem őt, és hogy imádjam a királyok Királyát. Úgy tűnt, mintha én lennék az az egyetlen ember, akire az Úr néz a hatalmas szentostyából. De ezzel együtt megértettem, hogy ezzel a határtalan szeretettel néz minden emberre. Amikor a pap letette a szentostyát, újra normális méretűvé vált. Amikor pedig a pap kimondta az átváltoztatás szavait a bor felett, megláttam a megfeszített Jézust: láthattam az arcát, a sebes vállait, az összetört testét. A jobb mellén egy nagy seb volt, amelyből vér, és valami víz szerű folyadék tört elő. Olyan, mint a víz, de sokkal fényesebb. Mintha fény sugarak lettek volna, melyek a hívek felé tartottak. Az Isten anyja ekkor azt monda: Ez a csodák csodája. Az Úr nincs korlátozva sem időben, sem térben. Az átváltozás ideje alatt az egész közösség a kereszt lábainál hever a keresztre feszítés pillanatában.
Így éljük át mi is a mai szentmisénket! Vegyük észre, s tudatosítsuk: nem egy emlékezésen veszünk részt, hanem valóban a Golgotán vagyunk!
