Gondolom, mindenki hallotta már azt a mondást, hogy „aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik”.
Ha azt mondom, mondjatok egy szentet, aki nagyon szerette a zenét, a szent zenét, akkor úgy gondolom, mindenkinek Szent Cecília jut az eszébe. Őróla szinte minden zenész hallott már és tudja, ő a szent zene védőszentje.
De ma egy másik szentről szeretnék kicsit beszélni, aki nem kevésbé szerette a zenét. Szent Ágoston az egyik zsoltárelmélkedésében gyönyörűen beszél arról, hogy minek is a zene, minek is az ének, miért nem elég csak szavakkal imádkozni, és hogy miért imádkozik kétszeresen az, aki szépen énekel.
Ha valakinek örömet akarunk szerezni, akkor valami olyan dolgot kell neki adnunk, aminek örül, ami örömet szerez neki, ami tetszik neki. Ha mi énekelni akarunk Istennek, akkor olyat és úgy kell énekelnünk, hogy az tetsszen Istennek. De vajon mi az, ami tetszik Istennek? Szent Ágoston világosít föl: nem tudod szavakkal megmagyarázni, vagy kifejteni, hogy mi is tetszik Istennek. Azt mondja: „Ne keresd a szavakat, hanem csak ujjongással énekelj! Ez az, ami tetszik Istennek, ha valaki ujjongással énekel.“ De mit jelent ez? Talán nem is nagyon értjük… de pont ezért meg is magyarázza:
„Az ujjongás hangja azt jelzi, hogy olyasvalami virágzott ki a szívben, amit nem lehet szavakkal kimondani.” Biztos megtörtént már velünk is, hogy valaminek, vagy még jobban valakinek annyira örültünk, hogy azt el sem tudtuk mondani. Hogy nem tudtuk szavakkal kifejezni azt az örömöt, ami bennünk volt. És pontosan ilyen az ujjongás, az ujjongó öröm is. Ezért éneklünk mi is, hogy a szívünk szavak nélkül örüljön, és az öröme mérhetetlen nagyságának ne szabjanak határt a szavak.
Ezért énekeljünk mindig mi is. Legyen az énekünk szívből jövő, szívből énekeljünk, hogy így dicsőíthessük az Istent.
