Az iménti, vagy más hasonló evangéliumi részeket olvasva talán azt gondolhatjuk Jézusról, nem igen szerette a farizeusokat és az írástudókat. A látszat azonban néha csal. Hisz már alapból tudjuk, az Isten mindenkit szeret – így maga Jézus Krisztus is szeretett minden embert kivétel nélkül. Hisz nézzük csak meg: a mai rézben is egy lakoma alkalmával szólalt fel, amit pedig nem ő rendezett, hanem a farizeusok. Jézus nem vetette meg a farizeusokat, hisz többször elment, bement hozzájuk. Amit megvetett, az a bűnük volt. Nem a bűnöst, hanem magát a bűnt vetette meg. Elment közéjük, velük volt, de a bűnt sosem hagyta szó nélkül. Nem volt megalkuvó, vagy behódoló: nem félt attól, hogy (finoman fogalmazva) nem lesz szimpatikus, vagy épp népszerű abban a közösségben. Hirdette az igét, akár alkalmas volt, akár úgy látszott, alkalmatlan. /2Tim 4,2/
Mi pedig hányszor hallgatunk, hányszor nem állunk ki az igazság mellett, mert nem akarjuk elveszíteni népszerűességünket, vagy közkedveltségünket egy-egy társaságban. Vegyünk ma is példát mesterünkről, s akár alkalmas, akár alkalmatlan: legyünk keresztények mindig, mindenhol.
