Egy évben 15 kisebb-nagyobb Szűz Mária ünnepünk, illetve emléknapunk van. S úgy gondolom, egytől egyig szeretjük megülni ezeket a napokat, mert szeretünk örülni, szeretünk ünnepelni, s szeretjük nem utolsó sorban magát a Szűzanyát. Azonban a mai ünnepünk kilóg a Mária ünnepek sorából. Ugyanis az ünnepeken örülni szoktunk, Szűz Mária életének egy-egy jelentős, örömteli eseményére emlékezve: Szűz Mária, Isten anyja, Szűz Mária örömteli látogatása Erzsébetnél, Szűz Mária mennybevétele, Szűz Mária szeplőtelen fogantatása, A rózsafüzér királynője, és még sorolhatnánk.
 |
| Michelangelo piétája a Szent Péter bazilikában. Róma, 2010 augusztus |
Ma azonban Szűz Máriát, mint a Fájdalmas Édesanyát köszöntjük. S talán ez az egy ünnep kelti fel, irányítja a figyelmünket egy nagyon fontos dologra: Szűz Mária élete nem csak a boldogságból, örömökből állt, hanem része, nagyon fontos és nem kis része volt a szenvedés. Hétfájdalmú Szűzanyának is nevezi Egyházunk ezt a mai ünnepet. A hetes, tudjuk, már az ószövetségtől a teljességnek a száma, így a hétfájdalmú azt jelenti, Mária egész életében ott volt a fájdalom. Hogy név szerint említsük, és jobban tudatosítsuk, mikor és miért szenvedett a Szűz Anya, az említett hét fájdalom a következő: Már az egészen kicsi Jézus körülmetélése volt az első, majd nem sokkal később el kellet a Szent Családnak menekülni Egyiptomba, a 12 éves Jézus keresése is hatalmas fájdalom volt a Szűzanya szívében. Majd talán a legfájdalmasabbak egyike a találkozás Fiával, a kereszthordozó Jézussal. Pár órával később a megfeszítés, levétel a keresztről – amelyet a mi fájdalmas anya szobrunk, a Pietà is szemléltet, majd a sírbatétel. Meg kell említenünk ezeket és gondolnunk kell ezekre, hogy ne gondoljuk, Mária azt sem tudta, mi a szenvedés. Nagyon is tudta. Szenvedett, azonban sosem esett kétségbe, hanem bízott az Úr ígéretében.
Ha ezeket tudatosítjuk, talán megértjük, mennyire együtt tud érezni velünk a Szűzanya. Mennyire át tudja élni a mi fájdalmainkat is, mennyire bele tudja magát képzelni és élni a mi gondjainkba, bajainkba. Ha hozzá fohászkodunk, legyünk biztosak abban: ő tudja, mit élünk át, ő érzi, amit mi érzünk, ő érti, amit talán még mi sem értünk: a mi szenvedésünk lényegét és értékét.
Ne csak örüljünk együtt a Szűzanyával, hanem ma, az ő fájdalmaira emlékezve legyünk részvéttel és bizalommal iránta. Szenvedjünk vele, hogy egykor fel is támadhassunk vele. /Collecta/
