Figyeljük meg, még ha csak egy pillanat erejéig is, e két szent életét. Valóban szentek voltak? Már egészen a kezdetektől?
Péter, a halász, aki bármikor egy szempillantás alatt begerjed, s ilyen felindulásaiban mondjuk levagdossa a katonák fülét, vagy épp fűt-fát ígérve megfogadja, hogy ő Jézust soha nem hagyja el, s rá pár órára már nem is ismeri őt.
Pál, pontosabban Saul, aki jelen van az Egyház első vértanúja megkövezésénél, szintén, mint keresztényüldöző. A vallás és Isten nevében az Isten embereit öldösi s próbálja magát az Egyházat halálra kövezni.
Krisztusban szeretett testvéreim! Látjuk, hogy mennyi olyan dolog történt e szentek életében, melyről talán úgy gondoljuk, kár, sajnálatos, sokkal jobb lenne, ha ez meg sem történt volna. Így gondolkodunk mi. De Isten máshogy, tökéletes összhangban és mindentudásban. Ő tud minden egyes gyengeségükről, minden egyes bűnükről, minden egyes bajukról és harcukról. Ez az isteni Gondviselés, mely a bajok közepette sem hagyja elveszni azt, aki őt szeretni akarja.
Ma hallottuk, hogyan szabadult ki Péter a börtönből – az isteni Gondviselésnek köszönhetően. Egyben tudjuk, hogy hogyan lett Saulból Pál, az isteni Gondviselésnek köszönhetően.
Talán mi is megtagadtuk hitünket, s ezzel magát Jézus Krisztust? Talán mi is rágalmainkkal üldöztük a papokat, s ezzel magát az Egyházat? Gondolkozzunk el azon a sok rosszon, melyet elkövettünk, vagy ami bennünket ért. De az isteni Gondviselés ezekkel is számol. Sőt, elsősorban ezekkel.
Így hát még nyugodtan lehet belőlünk is Szent Pál, vagy Szent Péter, ha igyekszünk Istent szeretni, s rábízzuk magunkat a Gondviselésre. Mert az isteni gondviselés nem azt jelenti, hogy nekem nem történhet semmi bajom, hogy mentes leszek minden bűntől, hogy Isten megvéd minden bajtól és rossztól. Az isteni Gondviselés az, hogy minden, ami velem történik, az én javamat, az én épülésemet szolgálja. Mert az Istent szeretőknek minden a javukra válik.
