2011. május 14., szombat

Húsvét negyedik vasárnapja

A mai vasárnapon az ősegyház által nagyon kedvelt jó pásztor képben Jézus hatalmas szeretetének kifejezését látjuk. Az emberek úgy tartoznak Krisztushoz, mint a juhok a pásztorhoz: féltő gonddal őrzi őket, ő üdvösségük forrása: „Én azért jöttem, hogy életük legyen – olvastuk –, és bőségben legyen.”. Már ez a mondat boldogsággal kell, hogy eltöltsön minket.
Igaz, a mai modern társadalom – a rossz és tragikus történelmi tapasztalat miatt – inkább óvakodik attól, hogy valakinek ellenőrizhetetlenül olyan tejhatalmat adjon, mint a pásztornak van a juhai fölött. Gondoljunk csak az elmúlt évszázad ideológiai rendszereire s azoknak következményeire. Sőt, még azt sem szeretik az emberek, ha őket jámbor juhoknak, bárányoknak nevezik, vagy gondolják. Mindenki igényt tart arra, hogy egyéniségként ismerjék el. Mindenki inkább pásztor, mint juh szeretne lenni, ha már e kettő közül választhatnánk. Inkább vezér, mint vezetett.
Az egyik egyetem felvételijén a jelentkezőknek ki kellett tölteni egy kérdőívet, melyen többek között ez a kérdés is szerepelt: „Ön vezető típus-e?” Az egyik felvételiző lány, ha nagy nehezen is, de lelkiismerete szerint becsületesen megválaszolt: nem, nem vagyok vezető típus. Aggódott, s úgy érezte, ez a válasza sorsdöntő lehet – persze negatív értelemben, hisz sokan jelentkeztek az egyetemre, s ők biztos az „elvárt” vezető típusok. Pár hét múlva azonban meglepő választ kapott az egyetem tanulmányi vezetőjétől: „Kedves felvételiző, a jelentkezési lapokból kitűnt, hogy ebben a következő tanévben 1452 új vezetőnk lesz. Mi elfogadtuk az ön jelentkezését azért, hogy legalább egyvalaki legyen, akit vezethetnek, akit vezetni tudunk majd.
Néha talán mi is túlságosan biztosak vagyunk magunkban és sokszor nem is tartunk igényt a vezetésre. Pedig a lehetőség naponta fel van kínálva mindannyiunk számára, hogy lelkileg vezessen minket az, aki mindent tud… naponta van szentmisék, ahol az Isten személyesen akar velünk találkozni, személyesen megmutatni azt az utat, ami számunkra a legjobb, legbiztosabb. Naponta akar vezetni minket.
Mert merem azt állítani, kedves testvéreim, hogy mindannyian vezetésre szorulunk. Még ha ezt fájdalmas is beismernünk, vagy elfogadnunk. Szánjuk és sajnáljuk a fogyatékkal élőket, az ágyukhoz kötötteket, a betegeket, akik ki vannak szolgáltatva valakinek a segítségének, akikhez gondozó, ápoló szükséges. S ha netán mi kerülünk ilyen helyzetbe, nehezen fogadjuk el a segítő kezet… De már most meg kell tanulnunk: hozzám is szükséges a gondozó, nekem is szükségem van ápolóra, vezetőre. Nem vagyok mindentudó, de van Valaki, aki mindentudó. Nem vagyok tökéletes, de van Valaki, aki tökéletes. S ez a Jó Pásztor, az Isten, ki mindent tud rólam, a képességimről és hiányosságaimról, múltamról, jelenemről, sőt, jövőmről is.
Az imént hallottuk az evangéliumban: Vannak juhaim, de nem csak egy ismeretlen nyáj, hanem konkrét juhaim, akiket ismerek. „Ismerem őket” – mondta Jézus. XVI. Benedek pápánk a Názáreti Jézus című könyvében magyarázza, hogy az ismerni szó a görög nyelvben ugyanaz, mint a hozzá tartozni, sajátjának lenni. Hasonlóan, ahogy a gyermek a szülőhöz tartozik: nem birtokként, tartozik hozzá, hanem felelősségben. Mi Istenhez tartozunk, mert ő ismer minket.
Gyönyörűen fejezi ezt ki a zsoltáros: „Uram, Te megvizsgáltál és jól ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek. Messziről ismered minden gondolatomat.” Ezért van az, kedves testvérek, hogy sokszor nem az történik velünk, amit mi szeretnénk, vagy nem úgy, ahogy mi elképzeljük. Sokszor ezért nem kapjuk meg az imában kért szükségleteinket, vágyaink beteljesülését, mert Isten tudja, hogy az nekünk nem használna. Ő, a jó pásztor, tudja, mire van szüksége a juhoknak. Sokkal jobban tudja, mint az kicsi juh, hogy mire van szüksége. Mert ismeri őt, az Isten pedig még nálunk magunknál is jobban ismer minket. Alázkodjunk meg és ismerjük be, szükségünk van a Pásztorra, szükségünk van a Vezetőre.
A mi feladatunk pedig egy mondatban foglalható össze: „Juhaim hallgatnak szavamra”. Ne csak vasárnaponként, hanem naponta hallgassunk szavára. De ehhez szükséges, hogy napi kapcsolatban legyünk vele. Kihasználva minden lehetőséget, mely adva van a vele való találkozásra. S így a harcban a világ „farkasai” ellen is bátran kiállunk, mert van Pásztorunk:

Farkasok közé küldelek
mint bárányokat.
Nem adok néktek farkasfogakat,
se vad, üvöltő hangot,
se tépő farkaskarmot.
Be kell érnetek füves legelővel,
– s olyan harcban, hol testi, nyers erő kell,
véretek csordul, csontotok roppan.
Mégis biztonságban,
mert Pásztorotok van.