Húsvétkedd

Bizonyára mindannyian ismerjük Szent Magdolna az imént hallott történetét, ahogyan megjelent neki feltámadása után Jézus Krisztus.

De nézzük csak meg, figyeljük csak meg, mennyire szerette ez a valamikori bűnös asszony Jézust. Hisz maga Jézus mondta: „Akinek több bűne nyert bocsánatot, az szeret jobban”/Lk 7,43/. S ismerjük, ki volt, és milyen életet élt Mária Magdolna, még mielőtt találkozott volna Jézussal, s tudjuk azt is, hogy az összes bűne bocsánatot nyert.

Mikor meglátta az üres sírt, szólt a tanítványoknak. Ők is elmentek megnézni. De mikor látták, hogy üres a sír, ismét hazamentek.

De Mária Magdolna?! Ő is hazament?

Nem! Ő nem ment!

Hanem elkezdte őt ott, a sír körül sírva keresni. S mikor nem találta, kérdezősködött utána. Gyönyörűen ábrázolja Mária Magdolna lelki állapotát és buzgóságát egyik jól ismert énekünk:

„Erre, arra sírva jár, nincsen nyugovása:

elvesztette Jézusát, nincs vigasztalása.

Erdőkön és hegyeken kiáltozom érted,

halmokon és völgyeken csak tégedet kérdlek.

Újra a szent városon mindig egy a jártom:

Jézus, Jézus, merre vagy? Szüntelen kiáltom.”

Nagy Szent Gergely pápa pedig így ír: „Izzott benne a szeretet, lángolóan vágyódott Krisztus után.” S ezért volt az, hogy egyedül ő látta meg akkor az Urat, mert ott maradt, hogy keresse…

Ebből láthatjuk meg, hogy az állhatatosság, a kitartás adja meg a jócselekedetnek az igazi értékét. Hiszen ismerjük Jézus szavait: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül”/Mt 10,22/

Tehát Mária előbb kereste Jézust, de nem találta. Viszont állhatatos, kitartó maradt a keresésben, így végül is megtalálta.

Erre ad nekünk ma példát ez a szent asszony. Az állhatatosságra az imádságban. Arra, hogy ne adjuk fel olyan könnyen, ha valamiért imádkozunk. Legyünk fáradhatatlanok, mint Mária Magdolna.

S mindez miért?

Nézzük csak meg azt az örömöt, amely eltöltötte Mária Magdolnát, s mely ugyanúgy eltölthet minket is, ha imádságunk, keresésünk meghallgatásra talál:

„Ó, háromszor boldog én, 
Uram megismertem,

Mennyei szent szeretet 
elárasztja lelkem.

Jézust látni szüntelen: 
semmi sincs ily édes,

Nincs boldogság fogható 
lelkem öröméhez.

Hogyha enyém Jézusom, 
enyém lesz az élet,

Engedj, Uram, örökké 
egyesülni véled!”

Húsvéthétfő

Ha figyelmesen hallgattuk a mai olvasmányt, felfigyelhettünk Szent Péter apostol bátorságára, határozottságára, tudására és egyenes beszédére. S ha kicsit visszaemlékezünk egy három nappal ezelőtti eseményre, mikor ugyanis a passión, Urunk szenvedéstörténetén elmélkedtünk, eszünkbe juthat ugyanennek az apostolnak Krisztus tagadása. Ugyanaz az apostol egyszer teljesen összezavarodva, máskor óriási tömeg előtt határozottan – tanúságot téve a feltámadásról.

Képzeljük csak el, hogy most nekünk kellene kiállnunk egy tömeg hitetlen ember elé, s Jézusról, az ő feltámadásáról kellene beszélnünk, róla kellene tanúságot tennünk. Mit tennénk? Mit mondanánk? De valóban, képzeljük most el! Biztos, hogy úgy viselkednénk, mint Péter apostol…de nem mindegy, hogy úgy, mint a feltámadás előtt, vagy úgy, mint a feltámadás után. Nem mindegy, hogy azt mondanánk, nem is ismerjük Jézust, nem is tudjuk, kiről van szó, vagy minden szégyenérzet nélkül világosan kijelentenénk: Én valóban hiszem, hogy Jézus föltámadt, és ezért a hitemért bármit feláldozok.

Honnan szerezte Szent Péter apostol ezt az óriási hitét? Hisz az asszonyok, mikor hirül adták az apostoloknak, hogy Jézus nincs a sirban, ők nem hittek nekik. Nem hittek, mert még nem találkoztak a feltámadott Krisztussal. Csak akkor kezdtek el hinni, mikor meglátták az üres sirt. De ez még csak a hitük kezdete volt…

Jézus krisztus azonban feltámadása után nem ment vissza azonnal az Atyjához, hanem 40 napig ittmaradt a földön, és sorra találkozott azokkal, akiket olyannyira szeretett, s igy erősitette meg bennük a hitet egy személyes találkozással. Egy személyes találkozással.

Ha nekünk is sikerül Krisztussal személyesen találkoznunk, ha nekünk is sikerül személyes tapasztalatot szereznünk Istennel, egy Istenes lelki élményt átélni, mi is fogunk tudni tanúságot tenni majd. De ha ez még eddig nem történt meg, kérjük most őt, az urak Urát, a királyok Királyát, jelenjen meg a mi lelki életünkben is, hogy igy valóban tudjunk róla, és az egész hitünkről, vallásunkról, Istenünkről tanúságot tenni a világ előtt.