A mai első olvasmányban a zsidók húsvéti ünnepéről, s ezen belül az ő húsvéti bárányukról hallottunk, mely magának Jézus Krisztusnak volt az előképe. A zsidók húsvéti bárányának vére 3500 évvel ezelőtt megmentette az izraelitákat a földi haláltól, s a mi húsvéti bárányunk, Jézus Krisztusnak vére pedig 2000 éve minket mentett meg, de már nem a testi, hanem az örök haláltól.
A második olvasmányban Szent Pál szájából hallhattuk Jézus szavait, amint megalapította a legnagyobb és legtitokteljesebb szentséget: az Oltáriszentséget, s egyben a papi, vagy más szóval az egyházi rend szentségét, hogy saját testében és vérében velünk maradhasson a világ végezetéig.
Az evangéliumban pedig a szeretet elméleti parancsát váltotta tettekre példát adva minden egyes ember számára.
Ez a három: az Oltáriszentség, a papi rend és a szeretet parancsának tettekre váltása nagyon szorosan összefügg.
Az Oltáriszentségről maga Isten Fia mondta: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, nem hal meg örökre. Ezért ez az örök, a valódi élet forrása, záloga, vagy más szóval garanciája. S ezért jöttünk el mi is, ma is ide, hogy az Oltáriszentség magunkhoz vételével bebiztosítsuk örök életünket.
De csak – a szintén Krisztus által alapított – papi rendnek köszönhetően részesülhetünk ebben a szent titokban, az Oltáriszentségben, mert egyedül a papoknak van hatalmuk Krisztus egyetlen és örök áldozatát újra meg újra jelenvalóvá tenni. Mert mit segítene nekünk a tény, hogy volt Oltáriszentség 2000 évvel ezelőtt, ha most, nap, mint nap nem tudnánk vele találkozni s belőle élni? Lenne esetleg egy szép emlék elbeszélés, de nem életet adó táplálék.
De mindez – az Eucharisztiából való élet – csak teljesen elméleti síkon létezne, ha nem fakadnának ki belőle konkrét tettek. Ha a napi szentáldozásunknak nem lenne semmi gyümölcse: sem az Istennel való kapcsolatomban, sem az emberközi kapcsolatokban, akkor mindez csak egy nagy csalás, ámítás lenne. De Jézus Krisztus maga mutatott példát: Az ő élete, melyben mi is részesülhetünk a szentáldozáson keresztül, a konkrét tettekben nyilatkozott meg. Megmosta apostolai lábát, mellyel példát mutatott az alázatosságra, másnap pedig életét áldozta értünk, példát mutatva végtelen szeretetére: „Nincs nagyobb szeretete annak, aki életét áldozza barátaiért”.
Krisztusban szeretett testvéreim!
A mai napon emlékezzünk erre a három dologra: az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusra, a papokra, kik őt a lehető legközelebb hozzák hozzánk, s egyben az Oltáriszentségből fakadó konkrét tettekre, melyek ennek gyümölcseiként tesznek tanúságot róla.
Imádjuk ma az Oltáriszentséget kérve kegyelmeket papjainknak, hogy az ő és a mi tetteink is világítsanak a világban, mint a feltámadáskor ránk váró Krisztus világossága.
