2011. április 11., hétfő

"Én sem ítéllek el." /Jn 8,1-11/

Jézus megbocsát a házasságtörő asszonynak, kire az emberi törvények szerint akkoriban halálbüntetés járt volna, mert hogy „az ilyen azt érdemli“. Jézus mégis megbocsátott neki, mert határtalan az ő irgalma. Nem azért, mert megérdemelte, hiszen még nem is kérte a bocsánatot. Akkoriban az a nő halált és nem bocsánatot érdemelt. Mert a bocsánatot nem lehet kiérdemelni. Az csupán szeretetből fakadhat.
Jézus mai példája nyomán mi is bocsássunk meg azoknak, akik tényleg „nem érdemelnek bocsánatot“. Mert a megbocsátás soha nem a bűnös érdeme, hanem a szenvedő fél szeretetének gyümölcse és egyben bizonyítéka. S nemde Jézus mondta: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket“? Urunk, bocsásd meg vétkeinket, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.