2011. április 10., vasárnap

nagyböjt ötödik vasárnapja

Ez a mai evangélium, kedves testvéreim, igaz terjedelmesen, de annál részletesebben gyönyörűségesen vázolja fel az Isten – ember kapcsolat egyik jelentős oldalát. Azt, hogy az Isten hogyan „bánik” az emberrel, vagy talán szerencsésebb kifejezéssel: Isten hogyan „gondoskodik” az emberekről, mily határtalanul szereti őket, vagyis minket. Figyeljük csak meg közelebbről:
Már az elején hallottuk: „Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt.” Ez eddig szép és jó. Azonban a következő mondat elég nehezen érthető: „Amikor tehát Jézus meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt.” Mi ez? Milyen hozzáállás? Emberi? Nem emberi. Isteni. Igaz, nem értjük. De Jézus még folytatja: „Lázár meghalt. És hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek”. Kedves testvéreim, nem akármilyen szavak ezek. Hisz képzeljük bele magunkat pl. az apostolok, vagy Lázár testvérei helyébe. Beteg a bátyánk vagy az öcsénk, ott van Jézus, aki eddig mindenkinek segített, kérjük őt, hogy siessen, mert a tesó meghal. Ő meg 2 napig meg sem mozdul, s aztán azt mondja, örülök, hogy ott sem voltam, mikor meghalt.
Gyógyulást kértek, de mit kaptak? Halált? Rövidtávon igen. Azt. Hisz mit mondott Márta? „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” De nincs „ha”. Így a következőképpen is fogalmazhatunk: „Uram, nem voltál itt, ezért meghalt a testvérem”. De nem csak Márta gondolta ezt így. Hisz Mária is pontosan ugyanezeket a szavakat mondta Jézusnak. Ha akarta volna Jézus, valóban nem halt volna meg Lázár. De ő nem akarta. Nem úgy akarta.
Jézus odaért a sírhoz, ahol még könnyekre is fakadt. Meg is jegyezték a zsidók: „ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”. Egy csomó ember, akik közül egyik sem hitt Jézusnak, egyik sem mert tőle „feltámadásos csodát” várni. Még az a Márta is, aki pár perccel előbb azt mondta: „Tudom, hogy bármit kérsz Istentől, megadja neked” nagyban kételkedett, hisz mikor Jézus kérte, vegyék el a követ, megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos”. Azonban Jézus felkiáltása: „Lázár, jöjj ki” minden aggálynak, gondnak, kételkedésnek, problémának, hitetlenségnek, kétségnek, bizonytalanságnak véget vet. Jézus feltámasztja a négy napja halott Lázárt.
Miről volt itt szó, kedves testvéreim? Egy „egyszerű feltámasztásról”? Nem, sokkal többről. Az Isten pedagógiájából ismerhettünk meg egy kis részt. Abból, amit sokszor nem értünk, és ami ellen sokszor zúgolódunk. Amikor nem értjük, miért van egy-egy betegség, miért van egy haláleset…de Jézusnak a történtek elején volt még egy csodálatos mondata, mely lehet, elcsúszott a fülünk mellett. Emlékszünk erre? „Ez a betegség Isten dicsőségére fog szolgálni”. Isten nem csak hogy akkor segíthet, mikor még látunk reményt, hanem akkor is, mikor már eljött a vég, a halál, mikor senki sem lát már kiutat. Minden betegség, minden rossz, minden baj, minden gond szolgálhat Isten dicsőségére. Isten mindent a mi javunkra tud fordítani, sőt! Sokszor tudatosan hagyja, hogy fájjon, hogy rettentő nehéz legyen, mint a mai példában. Tanít, nevel és formál minket. Hogy megtanuljuk, vagy inkább megtapasztaljuk, neki hatalma van minden felett, ezért hívjuk őt Mindenhatónak.
Jöhet bármilyen nehézség, bármilyen baj. Jusson eszünkbe ez a mai igaz történet. Vagy legalább Jézus ez az egy mondata belőle: „Mondtam már neked, ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét.”