2011. március 9., szerda

„A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat!” /Joel 2,12-18/ Hamvazószerda

Ma elkezdődött a nagyböjt, melyről tudjuk, hogy egy felkészülési időszak. Tehát ez az ünnep sem saját magáért van, hanem előkészít egy másikat. Rettentő fontos szerepe van azonban mindig a felkészülésnek egy-egy nagy eseményre, ünnepre. Mérhetetlenül fontos, hiszen a húsvét, Jézus Krisztus halálból való feltámadása – melyre mostantól negyven napig készülődünk – Egyházunk legjelentősebb, legfontosabb ünnepe. Illő és nélkülözhetetlen, hogy ne csak úgy az ölünkbe hulljon ez az örömnap, hanem fel legyünk rá készülve, mikor eljön. Mert olyan lesz a megérkezés, amilyen az előtte való várakozás.
A mai evangélium pedig ad egy „útmutatást”, hogyan kell felkészülnünk, hogyan kell készülnünk. Három dologról szólt, melyet már talán mindannyian ismerünk: alamizsnálkodás, imádság és böjt. Ezt a hármat elsősorban Isten színe előtt kell gyakorolnunk – erre figyelmeztetnek Jézus szavai: ne hivalkodjatok, ne az emberek szeme láttára, s ezt hangsúlyozza Joel próféta is: „A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat!
Külsőleg semmi változásnak nem kell beállni most rajtunk. Ugyanúgy kell, hogy kinézzünk, mikor kimegyünk a templomból, mint mikor bejöttünk. Nem kell a mogorva, gyászos arc a böjttől, vagy a szomorúságtól. A szívnek kell változni. Annak, ami az Isten előtt a legfontosabb. A rejtekben kell változnom. Így nem azért fogok böjtölni, mert ezt „így kell a böjtben”, vagy mert le akarok fogyni. Nem azért fogok alamizsnálkodni, hogy azt leírhassam az adóból. Mindezt azért fogom tenni, mert a szívem ezt diktálja. Nem parancsból, hanem szeretetből, bűnbánatból valamint a jóra és szentre való vágyakozásból.
Ma és mától kezdve a szívünket szaggassuk meg, és ne a ruhánkat!

"Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösségé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is!" / Joel 2,12-18/


Joel próféta ezekkel a szavakkal 
invitál ma, Hamvazószerdán mindannyiunkat 
az Isten házába. 
Jöjjünk és emlékezzünk, 
mik vagyunk és mivé leszünk.

Temetés és változás a szentmisék rendjében

Csütörtökön, 2011. március 10-én d.u. 14:00-kor lesz elhunyt Cserník Ferenc testvérünk temetése. 
Az érte végzett gyászmise pedig szombaton, azaz 2011. március 12-én d.u. 16:00-kor lesz. 
így a szobat reggeli szentmise elmarad.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki. 
És az örök világosság fényeskedjen neki.
Requiescat in pace!