A mai olvasmány eseményei az ószövetség egyik legismertebb történetét alkotják. A bábeli nyelvzavar eseménysora zárja le az őstörténetet. Tudjuk, hogy ez sem egy pontos történelmi leírás, hanem mindenekelőtt isteni üzenet.
Az emberek kiforraltak egy tervet, olyat, amellyel már elődeik próbálkoztak. Olyanok akartak lenni, mint az Isten: „érjen a mi munkánk egészen az égig”. Más szóval: Olyanok akartak lenni, mint az Isten, ki a mennyben lakik. Hasonlóval csábította bűnre az első emberpárt a kígyó is: "Olyanok lesztek, mint az Isten". Most mindent előre elterveztek, de nem tudatosították, milyen veszélybe sodorják ezzel magukat – elvesztik az Istennek való engedelmességet és az Isten iránti tiszteletet. S ha ez megvalósult volna, elvesztették volna örök életüket.
Az Isten azonban közbeszólt, s teljesen „megzavarta” őket, hogy ne értsék egymást. A látszólag hatalmas csapás, mely többek között az egymástól való nagy területi elszakadást eredményezte, valójában itt is az emberek javát, és nem Isten kedvét szolgálta. Meg akarta őket Isten menteni az örök haláltól, így csapást mért rájuk, hogy ezáltal meneküljenek meg a végtelenül nagyobb rossztól.
Isten máshogy gondolkodik. Máshogy, de mindig jobban, mindig tökéletesebben, mint mi. Ezért nem az a feladatunk, hogy más terveket szőjünk, mint az övé, hanem hogy megértsük azt, amit számunkra ő betervezett. Hogy megértsük: az övé a legjobb nekünk.
