2011. április 30., szombat

Húsvét második vasárnapja

Három év Jézus társaságában, három év megszakítás nélküli Jézuskövetésben finoman fogalmazva biztos megváltoztatta az apostolok és a tanítványok életét, életritmusát. Azalatt a három év alatt Jézus nem csak az apostolok társa és mestere volt, hanem életük lényege és életük értelme. Bármit is tettek azalatt a három év alatt, mindent Jézus fényében tettek. Három évig Jézusért éltek, három évig Jézus miatt éltek, három évig az életüket Jézus jelentette. Tudták róla, hogy ő a várva várt Messiás, maga az Isten Fia, maga az Isten.
De hirtelen Jézus meghalt. Az, akinek meg kellett volna váltania Izraelt, akinek meg kellett volna váltania az egész világot. Így hirtelen az apostolok életében minden összeomlott. Minden elveszett. Nemcsak az a három év, hanem az egész életük elvesztette az értelmét. Nem volt már miért élniük, mert Jézus meghalt, s nem is akárhogyan! Keresztre feszítve - megalázóan.
De... három nappal a szégyenletes halál után valaki azt mondja, hogy látta őt. Sőt, nem is csak valaki, hanem valakik. Több valaki. Azt mondják, él, és megjelent nekik. Tamás, egy az apostolok közül joggal gondolhatta ezekről az emberekről, hogy megbolondultak. Biztos nem bírták elviselni azt a hatalmas csalódást, és hogy már kezdenek ebbe belezavarodni.
De ha ezt a dolgot már az ő legközelebbi társai mondják...akkor ez már nem csak valami szóbeszéd. Ismeri őket – ők nem szoktak mellé beszélni.
Ezt talán azt jelenti Tamás számára, hogy az a három év mégsem volt teljesen fölösleges. Hogy az a három év talán nem veszik el csak úgy. Sőt, ellenkezőleg! Mit tegyen? Mit tehet? Mit kell tennie? Az egyetlen lehetőség az állásfoglalás. Nem lehet most közömbös! Hisz ez nem valami kis apróság. Ettől függ minden. Minden, hogy hogyan éljen tovább. Állást kell foglalnia. Hinni, vagy nem hinni, ez itt a kérdés. Ez lesz élete hátralévő részének az alapja. Hinni, vagy nem hinni.
S ha így nézzük a mai evangélium eseményeit, nem is olyan biztos, hogy ezt a Tamást hitetlennek neveznénk. Nem is olyan biztos, hogy megkritizálnánk: mért nem tudott hinni? Ez nem olyan jelentéktelen dolog volt, mint hogy Péter azt mondta volna neki: „Kifogtam ma egy 10 kilós halat. Elhiszed, vagy nem?“ Ettől függött az egész élete. Tamás pedig csak biztos akart lenni abban az alapban, amire életét rakja le, csak személyesen akart találkozni ezzel az alappal. Egyszerűen nem akart bizonytalanságban élni. és...ez...talán nem olyan nagy bűn. Természetesen nem szeretném, s nincs is rá hatásköröm, hogy Tamást mentegessem, vagy rehabilitáljam, csak az ő viselkedését szerettem volna kicsit közelebb hozni hozzánk, kicsit jobban megérttetni...hátha így közelebb kerül hozzánk maga Szent Tamás személye, ha esetleg nekünk is kétségeink adódnak a hit, vagy a vallás területén.
Szent Tamás nem úgy került be a mai evangéliumba, mint Pilátus a Krédóba, negatív hősként, hanem mint az egyetlen apostol, aki a legkeresztényibb módon tesz tanúságot Jézusról, mikor így szól: „én URAM, én ISTENEM“ ami a Szentírás görög fordításában az Isten héber nevének a fordítása: Jahwe Elohim.
Mi sem maradhatunk közömbösek, választanunk kell. Most nem pártot, vagy képviselőket, hanem választanunk kell, elfogadjuk-e a feltámadás tényét. Keressünk és kutassunk Szent Tamással együtt, hogy mi is megalapozott hitű keresztények legyünk, akik tudják, kinek hittek.

2011. április 29., péntek

Péntek húsvét nyolcadában

A mai evangélium arról tanúskodik, hogy az apostolok nem értették meg azonnal, hogy Jézus működése és feltámadása alapjaiban változtatja meg az ő életüket. Ahogyan ma hallottuk: visszatértek eredeti foglalkozásukhoz. Ott akarták folytatni éltüket, ahol megszakították akkor, amikor Jézussal találkoztak. De a munkájuknak mostmár nincs gyümölcsük: „nem fogtak semmit“.
Mert nem lehet folytatni ott, ahol abbahagytuk még mielőtt megismertük volna Urunkat, Jézus Krisztust. Még ha szeretnénk is, akkor sem lehet. Mert már tanúk vagyunk, ahogy arról tegnap elmélkedtünk.
Nekünk, igaz, nem kell otthagynunk eredeti foglalkozásunkat, nem kell abbahagyni azt, amit eddig csináltunk. Pont ellenkezőleg. Kereszténynek lenni ott, ahol dolgozunk, tanúságot tenni ott, ahol élek – ez a mi feladatunk. Így változik át a mi munkahelyünk az evangélium hirdetésének helyévé… s így… talán mégis megváltozik a foglalkozásunk…a föltámadás hírnökei leszünk.

Húsvéti vigíliánk

Községünkben is megültük legnagyobb ünnepünket, Krisztus feltámadását. Nagyon készültünk már erre a napra. Hisz 40 napon keresztül böjtöltünk, igyekeztünk előrehaladni az erényes életben és jócselekedeteinkkel segítettünk embertársainkon. Majd ezután a Szent Három Nap kezdetével közvetlenül, egyre intenzívebben készültünk e nagy napra, ami végre elérkezett.

Tűzszenteléssel és a húsvéti gyertya megáldásával kezdődött az ünnepi szentmise:

Kint gyülekeztünk a megáldandó tűz körül


A pap megáldotta az új tüzet...
...majd a húsvéti gyertyát előkészítve...
...az új tűzről meggyújtotta azt.
Ez után következett az ünnepélyes bevonulás Krisztus világosságát hirdetve:
"Krisztus világossága!"

"Krisztus világossága!" harmadszor, s a húsvéti,
valamint hívek gyertyáinak fényétől a
világosság betöltötte templomunkat.

Folytatódott a vigília szentmise a 7 ószövetségi olvasmánnyal, melyek alatt az oltár még fény nélkül, sötétségben állt:


Ezek után azonban újra megszólalt a nagyböjti időben elnémult dicshimnusz: "Dicsőség a magasságban Istennek!" - orgona, harangok és csengők kíséretében.
A csengő...
...újra használatban

A 8. olvasmány után, mely már az Újszövetségből volt újra meggyújtottuk a feldíszített miséző oltár gyertyáit.
Majd következett a "vágyva vágyott ének, melyet az éj visszaadott, mert föltámadt Krisztus" - az ALLELUJA.

A Krisztus feltámadásáról szóló evangélium után a szentmise a vízszenteléssel folytatódott, mely a keresztelőkútnál zajlott:

A Mindenszentek litániáj majd az azt követő áldás ima.

A húsvéti gyertya háromszor a vízbe mártva megszentelte azt:

"Most szálljon le e forrás teljességére a Szentlélek ereje,
s e víz egész lényét újjánemző hatással termékennyé tegye."
Az újonnan megszentelt vízzel a pap meghintette a jelenlévő híveket:

Ezután a fölajánlással folytatódott a szentmise a már gyönyörűen földíszített és előkészített oltárnál:





/köszönet Fagyas Róbert fényképeinek/